Egy érzelemteli nap krónikája I. RÉSZ

 

Azt már szombaton lehetett tudni, hogy a várható kedvezőtlen időjárás miatt felgyorsítják a vasárnapi flight beosztásokat, és a megszokott kettes flightok helyett hármasokban játszanak majd vasárnap a részvevők, ráadásul két elütőről indulva, így próbálva megelőzni a késő délutánra várt vihart.
 
Ezért aztán Tiger Woods még a szombat esti interjújában megemlítette, hogy a korai kezdés miatt neki hajnali háromnegyed négykor fel kell kelnie, hogy a verseny kezdetére üzemképes állapotban legyen!
 
Helyi idő szerint 7.30-kor indult a verseny, az utolsó flight magyar idő szerint 15.20-kor lépett elütőre Francesco Molinari, Tony Finau és Tiger Woods összetételben. Az olasz mínusz 13-mal vezetett a versenyben, másik két társa mínusz tizeneggyel állt.
 
Rögzítsük azt a tényt, hogy Woods soha nem nyert Majort úgy, hogy 3 kör után ne az élen kezdett volna!
 
Molinari kezdte a játékot, majd Finau jött, végül Tiger. Az első lyukon mindhárman part játszottak, bár Molinarinak ehhez egy három méteres putt kellett. A másodikon Tiger balra az erdőbe kezdett, másodikra csak kiütni tudta, maradt még majdnem 200 métere (217 yard) a zászlóig. Szerencséjére ez egy par 5-ös szakasz, volt még lehetőség a javításra. Harmadikra a greenre jutott, vagy 30 méterre a zászlótól, és két gurítással mentette a part. Mindkét társának ígéretes birdie puttja volt, de nem éltek a lehetőséggel, maradtak -13-on, illetve 11-en.
Közben DeChambeau a 16-oson hole-in-one-t üt, ez a Masters 21. ásza ezen a lyukon.
 
A 3. szakaszon Finau kezdő ütése hosszabb, a másodikkal mégis Tiger teremt magának kétméteres birdie lehetőséget, amit ki is használ. A többiek hozzák a part, a birdie-vel az állás: -13, -12, -11.
 
A par 3-as négyesen Woods labdája visszagurul a lejtős green elejéről, másodikra chippelnie kell. Marad még egy 3 méteres gurítása a parért. A labda megnyalja a lyuk szélét, de kiperdül, a bogeyval megint -13, -11, -11 az állás.
 
És jött az az ötödik szakasz, amelyet a verseny előtt átépítettek, hosszabb lett vagy 45 méterrel. Sajnos Tiger mind a 3 köre alatt hibázott, és háromszor is bogeyval teljesítette. Most jó helyre kezdett a fairwayn, míg ellenfelei jobbra a nézők közé ütöttek. Tiger 200 méterről (218 yard) a green aljára juttatta a labdát, majd jött 4 gurítás, és a bogeyval visszaesés -10-re! Hihetetlen, hogy egymás után mind a négy napon bogeyzta az ötös lyukat! Molinarinak 47 lyuk óta tart a bogey mentes intervalluma, most is határozottan megcsinálja a part. Ha valaki nem tudná, az a scrabling, ha valaki nincs a greenen az adott szakaszon elvárt ütéssel, de egy gurítással mégis tudja hozni a part.
 
Molinari ebben is jól állt, mégpedig 17/17-re, most egy másfél méteres gurítás kellett ehhez. Ő maradt -13-on, de Finau labdája visszagurult a lejtős greenen, ő is csak bogeyval tudta befejezni ezt a lyukat. -13, -10, -10. (Közben Brooks Koepka is feljött -10-re)
 
Következett a par 3-as hatos lyuk, ahol az olasz a green mögött a nézők közé ütötte a labdáját. Woods a 192 yardot 8-as vassal próbálta leküzdeni, ami reménytkeltően sikerült. Birdie-ért guríthatott kb. 3 méterről, de a nem kellően gyors labda a lyuk előtt „legörbült”, maradt a par. Kár volt érte! Molinari fantasztikusan megoldotta a helyzetét, a nézők közüli helyről, úgy 50 méterről a könnyítés után másfél méterre került, azt a puttot pedig szokás szerint biztosan megoldotta. Finau is part játszott, közben pedig Ian Poulter egymás utáni két birdie-vel -10-re javított.
 
A hetesen Molinari a fák közé kezdett, Finau és Tiger a fairway közepére. Molinari nem tudta javítani hibáját, és 49 lyuk után (az ötvenediken) elszenvedte első bogeyját, visszaesett -12-re! Tiger másodikra majdnem beütötte, egy lábfejnyi maradt a birdie-ért. Ez nem akadály, így visszajött -11-re. Az állás az élen: Molinari -12, Woods -11, Finau -10, Koepka -10, Poulter -10.
A par 5-ös nyolcast mindhárman birdie-vel fejezték be, bár különbözően kalandos módon. Molinari a homokból folytatta, Tiger egy oszlop mögül. Finau-nak eagle puttja volt, és majdnem sikerült, de csak birdie lett a vége, csakúgy mint Tigernek és Molinarinak. Az olasz visszaállt -13-ra, Tiger 12-re, Finau 11-re. Az egy lyukkal előttük járt Koepka egy birdie-vel 11-re javított, majd hamarosan újabb birdie-t szerezhetett volna, de egy arasszal elkerülte a lyukat.
 
A kilences a mentések szakasza volt.A változatosság kedvéért Finau kezdett a fák közé, Tigerék a fairwayre ütöttek. Finau másodikra a green melletti homokba került, ám mégis mentette a part. Tiger másodikra vagy 30 méterre volt a zászlótól a greenen, de egy csodás gurítás után egy arasznyival part csinált. Molinarinak megint varázsolnia kellett a par-ért, de ismét megoldotta a másfél méteres puttot. Koepka valami elképesztő homállyal már-már out of boundsot ütött, az erdő sűrűjébe, de onnan a jótékony homokba, majd a greenre ütött, és mentette a part.
Most adunk egy kis pihenőt, folytatása következik.
 
Cservák László

 

A képek az Augusta Chronicle képei, Andy Nelson fotói


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés