5. nap: Végre harmóniában a testem és a lelkem

Tegnap este vacsi után még maradt bennem egy kis erő, így, az aznapi vacsora partnereimmel (egy idős holland házaspár és két argentin lány) elindultunk borozni Estella óvárosába. Nagyon jól tettük, pezsgett az élet, az emberek az utcákon iszogattak, beszélgettek igazi spanyol nyüzsgős este volt.
 
Nem maradtunk sokáig, fél 9-kor felhőszakadás jelezte, hogy ideje pihenni menni.
 
3 német férfivel osztoztam a szobán, nagyon kíváncsiak és barátságosak voltak, de ami a legfontosabb egyikőjük sem horkolt.
 
 

 

Reggel magamtól ébredtem 7 óra körül, leginkább arra, hogy szinte nem fáj semmim, ami eddig reggelente nem volt jellemző. Örömmel konstatáltam, hogy az emeletes ágy tetejéről is sikerült a koromnak megfelelően lemásznom, eddig inkább egy mozgásszervi problémákkal küszködő öregemberhez hasonlóan oldottam meg a feladatot.
 
Új “szokásomhoz” híven ma sem indultam el fel 9 előtt. Hatalmas reggeli után hagytam csak el Estella-t. A mai tervem egy 29 km-re lévő falucska Sansol elérése volt. Az útitervet átnézve nem tűnt túl megerőltetőnek, az első 6 km emelkedő, utána lejtő és végig egyenes út a célig.
 
Ahogy elhagytam a várost, gyönyörű tölgyesen keresztül vezetett az utam, hosszú km-eken keresztül egyedül bandukoltam, mivel a legtöbben már korán útra keltek. Valami furcsa, de nagyon könnyed érzés fogott el. Haraptam a kilométereket, nem kellett bejáratnom a lábaimat, különösebb fájdalom nélkül haladtam.
 
A hátamon potyázó túrazsák, akit az elmúlt napokban csak kényes hercegnőnek neveztem el sem nyomta a vállam annyira, mint az elmúlt napokban. Hercegnő nevet még az első nap megpróbáltatásai alatt kapta, mert sok kellemetlen pillanatot okozott, hol a súlya, hol az állandó problémái miatt. Egyenletes súlyelosztás, esőzsák felrakása, majd levétele, reggel az ital és a kajamennyiség miatt meghízik pár kilót, amit csak a nap végére veszít el.
 
Az első nap után mindenki megszabadul minden felesleges dologtól, én csak az útikönyvektől és a térképektől tudtam, (bőven elég az alkalmazás a telefonon) a többit nem akartam hátra hagyni.
 
Az első napokban emiatt sokat “zsörtölődtünk”, de ma ez is elmúlt. Elfogadtam, hogy ez az én puttonyom az útra és el fogom vinni a végéig.
 
Na ma volt az első nap, amikor örömmel töltött el, hogy minden van nálam ami kell, sőt másokkal is meg tudom osztani a tartalmát. De ha tudom, hogy minden helyen lehet mosni és szárítani, biztos nem hozok magammal ennyi ruhát.
 
Az ötödik napra sikerült a testemnek is alkalmazkodnia mind a napi út hosszához, mind a hercegnő súlyához. Ma minden klappolt, folytattam utamat, átszelve a tölgyeseket, cseresznyéseket, és csak a tájban gyönyörködtem, nem zavarta meg figyelmemet semmilyen fizikai érzet.
 
A mai 29 km-en mindössze két települést érintettem, ezért a nap nagy része erdőkön, mezőkön, és völgyeken vezetett.
 
Az első megállómat Estella-tól 6km-re lévő kis domboldal tetején lévő falucskában töltöttem, betértem a helyi bárban enni egy spanyol omlettet, mert a következő település 18 km-el arrébb lesz addig semmi esély enni vagy inni. Jól feltöltöttem magam kalóriákkal, legyen mit elégetni az úton. 
 
Ahogy elindultam a lejtőn, a táj is megváltozott, a változatos látnivalókat, kicsit monotonabb panoráma váltotta fel, téli álmot alvó szőlősök, és friss élénk zöld búzamezők vettek körül hosszú km-eken keresztűl. Még 7 km-re lehettem a következő megállómtól, ahol az ebédet terveztem, amikor az egyik domb mögül, a semmi közepén hangos zene ütötte meg a fülem. A hang irányába indultam és egy food truck várta a zarándokokat. Mivel már éhes voltam, és a délelőtt nagy részét egyedül tettem meg, megálltam feltöltődni, beszélgetni a többi zarándokkal. Kellemes felüdülés, feltöltődés volt, majd ismét teljes erővel útra keltem. Még mindig tele voltam energiával, és a lábaim sem panaszkodtak az akkorra már közel 20 km után.
 
Lehet hogy ennyi? Átlendültem a kezdeti holtponton?
 
Ennek megörülve, elég jó tempóban haladtam tovább Los Acros felé.

 

 
Egy útitársam is akadt egy kutya személyében, aki majdnem egy órán keresztül kísért az úton. Eszembe jutatta a kutyámat, aki otthon maradt, ezért jó sokszor megdögönyöztem, Őpedig élvezte.
 
A táj ismét változatos, színes, virágokkal és sziklás hegyoldalakkal telivé vált, csak gyönyörködtem és vigyorogtam. A lenyűgöző panoráma, annyira lefoglalta a figyelmem, hogy egyszer csak megérkeztem a tervezett második megállóhelyemre.
 
Los Arcosban már jó sok zarándok összegyűlt, nagy volt a nyüzsgés sokan itt álltak meg pihenni az estét itt tölteni.

 
Csatlakoztam egy belga csapathoz ebédelni, legurítani pár gyógysörit, majd mentem tovább, mert nekem még 7-8km hátra volt a napi tervemből.
 
Az út innen már egyenes és nagyon kopár képet festett. 
 
Hasonlóan a hétköznapi élethez, hol izgalmas dolgok történnek, hol pedig éljük a szürke hétköznapokat. Mivel az út egyenesen vezetett jó messziről ki lehetett venni Sansol településének templomtornyát, mely iránytűként vezetett a cél felé.
 
Nem sokkal 4 óra körül érkeztem meg a szálláshelyemre, és a lábaim még mindig nem akarták megadni magukat, simán bírták volna még, de nem akartam visszaélni vele. 29 km után betértem egy fiatalos szálláshelyre, ahol egy 24 ágyas szoba és egy kellemes étterem várja az ide érkezőket.
 
Gyönyörű napsütéses délutánt kihasználva, kipattantam a kertbe és elkezdtem jógázni. Az első napokban féltem, hogy fizikailag képtelen leszek igaziból végigjógázni az utat, de tegnap óta ez a félelmem is elillant, ma pedig tele vagyok energiával.
 
A nap végi jóga, nyújtás helyett egyfajta szertartássá kezd alakulni. Lezárása a nap fizikai megpróbáltatásainak, jelzés a testemnek, hogy eljött a regeneráció, a pihenés ideje. Elmém lecsendesedése.
 
És akkor ma megtartottam életem első jógaóráját.
 
Ahogy neki kezdtem a napüdvözletek gyakorlásának, két középkorú osztrák hölgy lépett oda hozzám, hogy csatlakozhatnak-e 40 percet jógáztunk, majd 20 percet csak feküdtünk a napon, boldogan, fáradtan, de mégis felfrissülve.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés