Második nap: tél és a tavasz tánca

 
 
Most sem sikerült egyhuzamban sokat aludnom, a közel 200 fő egy térben gondoskodik arról, hogy mindig legyen egy “kellemes” alapzaj. A fáradtság azonban nagyúr, nem sokat zavart a horkolás, köhögés, ajtócsapkodás, vagy a WC lehúzás. Ki tudtam pihenni a tegnapi nap FÁRADALMAIT.
 
6:30-kor felkapcsolódtak a lámpák elindult egy Gregorián dallam és a népek ébredezni, pakolni, zuhanyozni és reggelizni kezdtek. 7 óra körül kászálódtam ki az ágyamból, el akartam kerülni a zuhanyhoz várakozó tömeget. Szép lassan összepakoltam, épphogy elértem a reggeli végét. Mire odaértem, alig lézengett valaki az étteremben, viszont így minden, ami maradt az enyém volt. Bőségesen bereggeliztem, hiszen enni kell, mert menni muszáj.
 
Tegnapi viszontagságos időjárás után fel voltam készülve a legrosszabbra. A tájat frissen esett hó borította, hideg és sötét volt még reggel, de szerencsére nem fújt a szél. Ahogy elindultam, megtettem az első pár száz métert elkezdtem élvezni az utat. Ropogott a hó a lábam alatt, nem fáztam és gyönyörködtem a tájba, ami leginkább egy jól megporcukrozott süteményre hasonlított. A tegnap esti jógázásnak hála, nem éreztem komolyabb izomlázat vagy fájdalmat a lábamban.

 
A többi zarándok is őszinte mosollyal köszönt, mindenki büszke volt magára, hogy végig csinálta a tegnapot.
 
A mai nap teljesen más arcát mutatta a Caminó, óráról órára változott az idő, hol egy hózápor csapott le ránk, hol pedig gyönyörű napsütés jelezte, hogy itt a tavasz. Az embernek az volt az érzése, hogy a tegnap csak egy próbatétel volt, kiderüljön ki érdemes arra, hogy végig mehessen az úton.
 
Az út végre nem csak egy kemény és 27 km-es hegymenetből állt, ma 3-4 kilométerenként, meseszerű kis baszk falvakon vezetett át az út, végig dimbes-dombos részeken. 3 óránként megálltam egy kedves kis étteremnél, kávézónál, enni és inni, ilyenkor mindig új ismerősökre tesz szert az ember. Ráadásul a tegnapi nap összehozta és megviselte a társaságot, mindig volt közös téma.

 
Hol én értem utol valakit/valakiket, hol engem értek be. Ma sokkal több időnk és kedvünk volt beszélgetni, mint tegnap, nem a “túlélés”-ről szólt a nap. Ahogy haladtunk előre, egyre ritkábban csapott le a havazás, és helyébe kellemes melengető napsütés lépett. Nagyon élveztem a napot, ilyennek képzeltem és vártam az utazást.

 
Legkedvesebb élményem a napból az volt, amikor egy-két órára sétálhattam egyedül, élvezve a napsütést és a gondolataimat, feltűnt előttem két fura öltözetű férfi. Középkori öltözetben kirándultak, nagyon vidám képet festettek. Amikor beértem őket, beszélgetésbe elegyedtünk. Rendkívül jó kedélyű spanyol férfiak voltak, mint kiderült hagyományőrzők és adományokat gyűjtenek a Camino fenntartásához. Itt meg is jegyezném, hogy a közel 60 km alatt eddig egy eldobott szemetet sem láttam sehol!!!! Kb egy fél óra hosszat sétáltunk együtt, aztán elhagytam őket.
 
A legtöbben Zubirit választották úticélul, kb 22 km-re volt a reggeli kiindulási ponttól. Én egy kicsit tovább terveztem, ami nagyban növelte az esélyemet, hogy jó helyen találjak jó szállást estére. Ritka a 100+ fős befogadó helyek, inkábba 20-40 férőhelyes hostelek a jellemzőek. Itt viszont érkezési sorrendben lehet elfoglalni a helyeket.
 
A holtpontom délután kettő körül ért utol, nagyjából ekkor értem el Zubirit. Onnan nekem még 6-7 km volt hátra. Az utolsó kilométereken már voltak fájdalmaim, éreztem egy-két frissen kialakult vízhólyagot is a lábamon, de tudtam fél óra és megérkezem a kiválasztott falucskámba Larrasoana-ba.
 
Èpp tudtak még ágyat adni, egy 6 fős szobában, amikor ismerôs arcokat pillantottam meg tegnap esti vacsiról. Egy szobába is kerültünk azzal a 3 olasz sráccal, akikkel előzőnap este azon nevettünk, hogy Bud Spencert szinte csak Olaszországban és Magyarországon ismerik.
 
Forró zuhany után ismét eljött a jól megérdemelt jógázás ideje. Egy spanyol lánnyal kezdtünk el jóga-jammelni, hol Ő mutatott egy ászanát hol én, de egyikünk sem erőltette ma az álló ászanákat. Inkább kényelmesen nyújtottunk.

 

 
Jógázás után összeálltunk páran mosni és szárítani, így holnap frissen mosott száraz ruháim lesznek a táskában. Nemsokára összeül a Hostel egy közös vacsorára, pár üveg borra, élvezzük egymás társaságát, és átbeszéljük az eddig történteket, mint egy régi baráti társaság.
 
Második nap tanulsága: csak a saját tempód számít, sétálj úgy és olyan sebességgel, ahogy jól esik. Hosszabb távon nem jó, ha mások sebességét akarod felvenni, ez hol lehet lassabb, hol gyorsabb, de nem a Tied. Senki nem veszi magára, ha kedvesen elköszönsz és továbbállsz és Te se vedd magadra. Örülj a találkozásnak és annak amit attól kaptál!

banner

banner ugynoksegi v2 260px

zsirafmagazin hg re

  icy menthol

 

joga ipaper header

Keresés