Drámai végjáték és pályacsúcs az Academy-n

 

Vasárnap befejeződött a háromfordulós Academy Budapest Winter Footgolf Tour versenysorozat. Tegnap Gelencsér Gábor pályacsúccsal nyerte a záró kört, míg a bajnoki cím eldöntéséhez szétlövésre volt szükség.
 
A háromfordulós sorozat vasárnapi zárásakor Gelencsér Gábor új pályacsúcsot felállítva (61 rúgás) nyert Simonyi Gábor és Borbély István előtt a felnőtt kategóriában. A szenioroknál Balázsi Csaba, Lichtner Zsolt, Lévai Richárd volt a sorrend, míg a hölgyeknél Bakó-Szántay Georgina − ahogy az első két fordulóban is − verhetetlennek bizonyult. Az ezüst Bakos Rékának, a bronz Báble Brigittának jutott.
 
A végelszámolásnál a két legjobb eredmény számított, ami a férfiaknál élen záró Simonyi Gábor és Borbély István esetében megegyezett, azaz három szakaszon szétlövéssel döntötték el a bajnoki cím sorsát. Borbély az első lyuk után három rúgás előnyre tett szert, amit a következő kettőn Simonyi ledolgozott. Az újra fennálló egált a 18-as szakaszon döntötték el, ahol a hirtelen halálban Borbély István bizonyult jobbnak és nyerte meg az éves tagságot az óbudai pályára.
 
Ezt kapta Balázsi Csaba is, a szenior legjobb, Zsuppán Pétert és Lévai Richárdot megelőzve. A női mezőnyben Bakó-Szántay Georginánál (lent) értelemszerűen nem akadt jobb, Balánné Szabó Szabó Zsuzsanna lett a második, míg a harmadik helyen Perecz Panna és Bakos Réka osztozott.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés