Erdei Éva: Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni…

 
Remek hangulatú edzőtáborozáson vett részt a Mid-Am csapat Cipruson, amelyet a két golfmeccs között időnként ügyvédként is tevékenykedő dr. Erdei Éva csak megerősíteni tudott. Mint mondta, felejthetetlen, minden igényt kielégítő gyakorláson vannak túl.
 
„Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni Ciprusról. A pálya, a hotel, a társaság és a hangulat egyaránt fantasztikus volt, és annak ellenére élveztem az edzőtábort, hogy rögtön az első játéknap elején meghúzódott a derekam, ezért aznap ki sem tudtam menni a pályára. És bár sérülésem miatt a következő két napon is ki kellett hagynom a golfozást, a pályára azért kimerészkedtem, hogy legalább kísérőként részese lehessek a játéknak. Igazi élmény volt nézni Lugosi Tamás játékát, és azt is öröm volt látni, hogy az mennyire inspirálja a többieket is. Tomitól kedvet kapva a többi fiú is a fehér elütőről játszott, ahonnan még szebb, még izgalmasabb a pálya. Nagyszerű volt a hangulat és lenyűgöző a látvány.
 
A Korineum nagyon izgalmas, kihívásokkal teli pálya, nehéz meghódítani. Ezért is térek vissza időről időre – ez már a negyedik alkalom volt – reménykedve abban, hogy egy igazán jó score-t játszhatok rajta. Sajnos ezt idén sem sikerült elérnem, még a legjobb eredményem sem tükrözi a hendikepemet. Talán emiatt is igyekszem az idei évben más szemlélettel közelíteni a játékhoz. Célom most nem a hcp-javítás, hanem az lesz, hogy élvezzem a játékot, mindenféle munka- és eredménykényszer nélkül. Kezdő golfozóként már attól is boldog voltam, ha kimehettem a pályára, és játék közben nem foglalkoztam az eredménnyel, meg a hendikepemmel; ezt az érzést szeretném újra átélni!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés