Az Invitation volt az i-re a pont

Még egy nagy PGA verseny fért bele Klézli doktor majd három hetes floridai programjába, és mindez az indulás napján. Már hazaérkezése után beszélgettünk vele.
 
HG Ez már a második PGA torna, amit meglátogattatok 1 hét alatt.
 
KF Bizony sikerült „belepréselni” az utolsó héten az utolsó napra, az indulás előtti órákra a verseny első napját. Ha visszagondolok 20 nap alatt játszottam 5 pályán 6 alkalommal, ebből kétszer egy pályán, és két PGA tour látogatás. Azt hiszem elég tartalmasra sikeredett a kirándulásunk. De maradjunk a versenyeknél. Az Invitational nagyságrenddel nagyobb verseny, mint a The Honda Classic. Itt legalább 35-40 ezer ember már az első nap, és messze több top játékos a résztvevők között. Az pedig, hogy Lefty (Phil Mickelson) is ott van, külön emeli számomra a verseny személyes értékét.
 
HG Miben volt más a résztvevőkön kívül?
 
KF Először is az, hogy a Mastercard tulajdonosoknak külön lounge állt a rendelkezésükre, külön lelátóval, klimatizált résszel, bárral, és ezt a range illetve a 9-es greenje mellett állították fel. Külön hostesek gondoskodtak rólunk, hogy ha szeretnénk, legyen ülőhelyünk. Ha Mastercarddal fizettél, mindenhol azonnal 10% kedvezmény, már a belépőtől kezdve. Sokkal, de sokkal több néző, akik tömegével követték a kedvenceiket. Jó pár szakaszon tettük ezt mi is, és bevallom nem egyszerű. Ha nem tudsz annyira sietni, nincs jó helyed, ha lassabb vagy, lemaradsz mindenről. Itt valahogy sokkal nagyobb volt a nézőknél a fegyelem. Sajna a másik versenyen sok alkohol hatása alatt hangoskodó nézővel találkoztunk, ami nekem nem fér össze ezzel a csodás játékkal.

 

Még használják a sok évtizede alkalmazott manuális eredményjelző táblát, ahol folyamatosan dolgoztak, hogy aktuális eredmények legyenek rajta.
 
A szervezés itt is tökéletes volt. Egyszerűen nem értem, hogy ezt hogy tudják ilyen egyenletesen magas minőségben csinálni. De igen, mert sok tervezés, tapasztalat, és odafigyelés. És ha belegondolok abba, hogy múlt héten The Honda Classic, ezen a héten az Invitational, és jön a Players.

HG Nagyon belejöttetek pároddal a versenylátogatásba. Van következő állomás is?
 
KF (Mosolyog a kérdésen). Jó kérdés, mert már most eldöntöttük, hogyha minden jól alakul, akkor 2022-ben Rómában ott leszünk a Ryder Cup-on. De valószínű, hogy addig is ellátogatunk European Tour helyszínre.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés