„10 alá szeretnék menni”

Garami Istvánnal volt szerencsénk beszélgetni, aki 2017-ben Molnár Györggyel és Márton Károllyal együtt azon szerencsések közé tartozott, aki a Mercedes Világdöntőjén képviselhette a magyar színeket. Jelenleg pedig várja, hogy megérkezzen a jó idő és elkezdődjön a szezon.

„Télen nem szoktam golfozni, mert ha elkapna a láz, akkor nagyon hiányozna. Emiatt próbálom átböjtölni az uborkaszezont, így könnyebb elviselnem.  

 Sajnos egy kisebb vállsérüléssel küzdök. Remélem hamarosan a múlté és idén sikerül a hcp-met 10 alá vinnem és hozni a 76-78 körüli játékomat, amire képes vagyok. Sajnos tavaly nem igazán tudtam versenyre járni, bízom benne ez idén változni fog.

A tervek szerint több pályán is ott leszek idén. Hétköznaponként Máriavölgyben, majd nyáron Balatonudvariban és Zalacsányban fogok gyakorolni. Alig várom, hogy Miszlai Sándorékkal, vagy Kovács Tituszékkal golfozzak. Többre értékelem a baráti golfozásokat, a versenyeknél.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés