Csikós Gábor nehéz időszakon van túl

Kemény napok vannak mögötte. A Golfiesta SE elnöke édesapja elvesztése miatt gyászol, aki méltósággal viselt súlyos betegség után hunyt el. Mint mondta, nagyon nehéz a munkára koncentrálnia, de igyekszik összeszedni magát és erőt meríteni, mert rengeteg feladat vár rá 2019-ben.  

„Nem volt egyszerű az elmúlt pár hetem, lendületet vesztettem, de próbálom pozitív irányba terelni a dolgokat. Ez olyan, amire nem lehet felkészülni. Nagyon nehéz elengednem, de tudom, már fentről mosolyog ránk.”– kezdte kissé elcsukló hangon, majd az idei év terveiről beszélt:

„Felpörögtek az események a Golfiesta háza táján. Szépen felépítjük az idei évünket. A szokásos tour mellett a havi rendszerességgel megtartott tematikusan felépített klubnapokkal igyekszünk erősíteni a közösséget 2019-ben. Az első alkalommal Takács Kinga látogatna el hozzánk, aki a sérülés megelőzésről beszélne a jelenlévőknek. Itt olyan fontos témákat érintünk, mint például azt, hogy, hogyan készítsük fel a szervezetünket a szezonra, vagy egy-egy versenyre. Szeretnénk értéket, tudást átadni a résztvevőknek elméleti és gyakorlati órák keretében.”

Majd egy fontos bejelentést is tett, hiszen a Golfiesta elsődleges küldetésének tekinti, hogy a 7-14 éves fiatalokat city golf keretében bevezesse a sportágba.

„Ürömön, az Academy Golf Clubtól 10 percre található egy sportcsarnok, amelynek egy részét bérelnénk és megnyitjuk a Golfiesta Indoor Csarnokot. A nyílt napot ezen a héten vasárnap tartjuk 10 és 12 óra között. A tervek szerint hétvégenként biztosítanánk gyakorlási lehetőséget a kedves érdeklődőknek. A junior-edzéseket, míg Tenerifén vagyok, asszisztensem, Mujahid Tamás tartja, feliratkozni, tee time-ot foglalni feleségemnél, Kingánál lehet.

Ha már Tenerife. Van még egy-egy szabad hely a különböző hetekre az edzőtáborba. Február 11. és március 18. között leszünk kint, ahol kellemes 20-24 fokra lehet számítani, ami kiváló golf klíma.   A repülőjegyek nagyon kedvezőek és ott. minden adott ahhoz, hogy kellemes és üdítő 1-2 hetet töltsünk ezen a csodálatos szigeten, miközben itthon még a tél az úr.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés