Ica visszatért a csúcsra

Turkovics Ilonának remek szezonja volt, így 2013 után ismét "Év Játékosa" díjban részesült a Magyar Golf Szövetség hagyományos évzáró gáláján. Mint mondta, kiegyensúlyozottságának köszönhetően jobban élvezi a golfot, mint valaha és jövőre szeretne hasonlóan sikeres idényt produkálni.

„Büszke vagyok arra, hogy immár nem csak a női, hanem a szenior női kategóriában is megkaphattam ezt az elismerést, ráadásul egy ilyen erős mezőnyben! Jövőre szinte lehetetlen lesz ezt megismételni, ugyanis a kétszeres felnőtt és egyszeres mid-amatőr magyar bajnoknő, Batta Krisztina is a szenior kategóriában fog versenyezni. De igyekszem minél jobban megszorongatni és folytatni a megkezdett utat!” – mondta Ica, aki mérföldkőként tekint a 2018-as idényre:

„Sok szempontból új szelek fújtak idén. Stabilabb voltam, mint az elmúlt években, ráadásul bemutatkozhattam a szenior női válogatottban is a Marisa Sgaravatti Trophyn, ami nagyon felemelő volt. Úgy érzem, remek társaság formálódik és még néhány játékossal kiegészülve, jövőre sokra lehetünk képesek. Emellett mindenképp kiemelném a Zalacsányban rendezett Mid-Amatőr Bajnokságot, melynek utolsó napján elért 82-es körömre vagyok a legbüszkébb! Szintén nagy öröm volt, hogy a Szenior Bajnokságon dobogóra állhattam!

Remek volt ez az év, nagyon köszönöm mindenkinek, aki bármiben segített. Jövőre pedig jöhet a folytatás, reméljük, hasonló sikerekkel!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés