Visszavághatunk Svájcnak a csapatversenyben

Kedden lebonyolították a marokkói footgolf világbajnokság második versenynapját minden egyéni kategóriában. A felnőtt férfiaknál Simonyi Gábor hat pontra van a dobogótól és szinte mindenki túlélte az első selejtező szakaszt. A hölgyeknél Ujvári Izabella csupán öt rúgásra van az élen álló három brittől, míg a szenioroknál Biró László áll a legjobban, ő 17. a 45 év felettiek között. A holnap rajtoló csapatversenyben azzal a Svájccal játszunk, akik egy éve jobbnak bizonyultak a mieink ellen a csapat Európa-bajnokságon.

 

A vb második játéknapján a hölgyek és a szeniorok másodszor is végigmentek a Montgomerie Golf Club pályáján. A 45 éven felülieknél Biró László a legjobb magyar továbbra is, két nap után par alatt nyolccal a 17. és nyolc rúgásra van az élen álló francia Olivier Gravától. Balázsi Csaba 21., Tajtyi Róbert 25., azaz jelen állás szerint mind a hárman játszhatnak a döntő napon.

A nőknél a britek kisajátították egyelőre a dobogót, hárman holtversenyben vezetik a versenyt. Ujvári Izabella mindösszesen öt rúgással lemaradva várja a csütörtöki folytatást. Dreilinger Andrea a hétfőihez képest hatalmasat előrelépve közelít a bűvös 25-höz, amivel kvalifikálná magát a vasárnapi fináléra.

A felnőtt férfiak között az angol Jamie Cullum vezet két nap után -13-as eredménnyel. A ma kiválóan teljesítő Simonyi Gábor (balra) az előkelő 17. helyről várja a csütörtököt. Ebben a kategóriában az első két nap után már csak a legjobb 220 versenyző marad versenyben a vb trófeáért. A mögöttük zárók is játszanak a folytatásban, de már csak legfeljebb 221. helyen zárhatnak. A szervezők által közzétett eredménysor alapján Magyarországról ez Simonyin kívül Mayer Zoltánnak (48.), Lengyel Bélának (81.), Zsuppán Péternek, Bacskai Bencének (mindkettő 109.), Podusil Györgynek (125.), Karakas Attilának (137.), Gelencsér Gábornak (143.), Juhár Tamásnak (157.), Molnár Arnoldnak, Bogár Krisztiánnak, Németh Gábornak (mindhárom 181.), Flink Jánosnak (198.) és Borbély Istvánnak (219.) sikerült. Sajnos Papp Péter (235.) és Kocsis Sándor (335.) nem élte túl az úgynevezett “cut”-ot. A csütörtöki folytatás tétje nem kisebb, mint egy újabb kvalifikáció, hiszen vasárnap a döntő napon már csak a legjobb száz footgolfos lesz versenyben a vb címért.

FÉRFI EREDMÉNYEK

SZENIOR EREDMÉNYEK

NŐI EREDMÉNYEK

Az első két nap felnőtt férfi eredményei alapján kialakult a legjobb tizenhat nemzetet tömörítő csapatverseny mezőnye, ahol a tizedik Magyarország a nyolcaddöntőben azzal a Svájccal mérkőzik a match play formátumú játékban szerda délelőtt, akik tavaly az Eurofootgolfon jobbnak bizonyultak a mieinknél az 5. helyért rendezett mérkőzésen. Siker esetén a mieinkre a francia-brazil meccs győztese várna.

A párosítások:

Svájc-Magyarország

Anglia-Ausztrália

Franciaország-Belgium

Argentína-Brazília

Szlovákia-Japán

USA-Portugália

Olaszország-Spanyolország

Hollandia-Írország

A magyar csapat összeállítása Svájc ellen:

Egyéni:

Simonyi Gábor, Lengyel Béla, Bacskai Bence, Podusil György

Foursomes:

Gelencsér Gábor, Bogár Krisztián (csere: Balázsi Csaba)

Mayer Zoltán, Németh Gábor (csere: Papp Péter)

Fourball:

Albert László, Tajtyi Róbert (csere: Karakas Attila)

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés