„Cél a mínuszos eredmény”

A 2017-es Magyar Profi Bajnokság ezüstérmese Lugosi Tamás is lelkesen készül a hétfőn elrajtoló bajnokságra. Elsődleges célja az összesített par alatti eredmény, és ha ezzel még a bajnoki címet is elérné, az hab lenne a tortán.

„Igyekszem a tanítás mellett, - ami ezen a héten nagyon besűrűsödött – rendszeresen, napi 2-3 órát a felkészülésemre fordítani. Alapvetően a hosszú ütéseimen dolgozom, a drive-ok pontosításán. Történt ugyanis, hogy pár héttel ezelőtt, amikor Spanyolországba utaztam, eltört az ütöm nyele, ezért be kellett szereznem egy újat, aminek picit más a súlyozása, ez elbizonytalanított kicsit. Hozzá kell még szoknom, tudniillik az ütő legfontosabb része a nyél, ami az érzést közvetíti. Emiatt voltak pontatlanok a kezdőütéseim a Pro Golf Tour-on és ez volt a fő oka, hogy egy ütéssel lemaradtam a CUT-ról”– számolt be játékáról Lugosi, majd az Országos Bajnokságra is kitért.

„A hátsó elütőről elég hosszú a pálya, de nem az ütések távolságán, sokkal inkább a pontosságán fog múlni a jó eredmény, hiszen a hencsei pálya nagy része erdős. Egy jó drive-val megvan a birdie esélye, ami fontos, hiszen a score-t a birdie-k hozzák! Elsődleges cél a három nap után mínuszban lenni, és ha ez még bajnoki címmel is járna, akkor szívesen fogadom!” (nevet)

Szeme előtt, akárcsak Palanszki Benjaminnak a szeptemberi Qualifying School lebeg.

„Minden verseny egy felkészülési állomás. Az év legfontosabb eseménye számomra a  European Tour Qualifying School lesz, ott kell a toppon lennem. Addig is folyamatosan monitorozom a játékomat és igyekszem fejlődni, hogy majd felkészülten és magabiztosan állhassak az elütőre.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés