Bevált a célzóvíz Greff Bálintnak

Mint hírt adtunk róla, a XI. Balatoni Borok Golfversenyén a Mínusz 20 csapata kimagaslóan teljesített, -10-es score-ral hódították el a bruttó elsőséget. Elévülhetetlen érdemei vannak ebben korábbi junior bajnokunknak Greff Bálintnak. Anyukájával (Lex Annamária), Kovácsné Földesi Katalinnal és Kovács Titusszal kitűnően kiegészítették egymást a csapatban. Bálint többek között ennek tudja be ezt a nem mindennapi eredményt.

„Nagyon jó hangulatú verseny volt! Szeretek anyával és Tituszékkal játszani, mert akkor a jókedv garantált. Sok finom bort kóstoltunk, amiket az eddigi években nem volt szerencsém megízlelni, hiszen csak az év elején töltöttem be a 18-at!– kezdte nevetve Greff, majd a játékra is kitért.

„A szezonom eddig sajnos nem úgy sikerült, mint szerettem volna. A télen nem foglalkoztam eleget a játékommal, ám az utóbbi hónapokban ráfeküdtem és elkezdtem újra komolyan edzeni, ami már a score-jaimon is meglátszik. A Borok versenyén nagyon jól mentek az ütések, sőt voltak olyanok is, amiken én magam is meglepődtem. Bátor játékot vállalhattam fel, köszönhetően a texas játékformának, no meg a csapattársaimnak, akik szintén remekül teljesítettek. Ilyen volt például a 2-es szakasz, amit természetesen egyedül játszva nem próbáltam volna felütni, vagy a par 5-ös pályák, ahol másodikra mindig támadtuk a greent. Egyszóval nagyon jó kis verseny volt, örülök a -10-es eredménynek!”

Junior bajnokunktól azt is megtudtuk, hogy igyekszik hasznosan tölteni az időt a nyáron, ugyanis a golfozás mellett marshal szerepet vállalt a Pannónián.

„Nyár elején beszéltem Szeberényi Mátéval, aki elmondta, keresnek embert a pályájára. Csiki Péter barátommal kapva kaptunk az alkalmon és elvállaltuk. Imádok a golfpályán lenni, plusz a munka után marad egy kis idő a gyakorlásra is. Nagyon élvezem!”– nyilatkozta lapunknak Greff Bálint, aki néhány ranglista versenyen igyekszik minél jobban felkészülni az augusztus 10-12. között rendezendő Magyar Amatőr Nyílt Bajnokságra.

 

(képek: Kállay Tamás)

Versenynaptár


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés