„A saját játékunkra koncentrálunk!”

A szövetségi kapitány után magukat a főszereplőket is igyekeztünk megszólaltatni, hogyan vajon ők, hogyan készülnek a The Junior Open-re.  Kezdjük Závaczki Bálinttal, aki nagy megtiszteltetésként éli meg, hogy ott lehet a tornán – számolt be lapunknak Bálint édesapja, Závaczki Zsolt.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy az elmúlt két év eredményei alapján – kvalifikáció nélkül – elismerésként, a Magyar Golf Szövetség Bálintot delegálja erre a kiemelt eseményre. A mezőny minden bizonnyal erős lesz, hiszen 71 országból az országok képviseletében a legjobb lány és fiú golfozók indulnak a világ minden tájáról. Bálint a nevezési hcp-jével a 32. helyen van a vegyes mezőnyben. A fontos az, hogy a saját játékára koncentráljon.

Bízom benne, hogy ő is átérzi a súlyát és az év egyik legfontosabb versenyén odateszi magát. Bár azt gyorsan hozzátenném minden egyes versenyen a maximumra törekszik! Reményeink szerint az időjárás is velük lesz.”

Závaczkiéknak nagy kérdőjel, hogy a St. Andrews-ban található Eden Course, milyen állapotban várja a játékosokat. Véleménye szerint ez döntő lehet az eredmények szempontjából, hogy mennyire játékosbarát egy európai golfozó számára.

„Az elmúlt években Bálintnak már volt alkalma játszani ezen a versenyhelyszínen. Pontosan tudjuk, hogy mire számíthatunk. Egyedül az a kérdés, mennyi csapadékot kapott az elmúlt napokban. A links pályáknál az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy általában ki vannak száradva. Ezért pattog rajta a labda és a greenen sem lehet megállítani, így jócskán túlgurulhat az optimális céltól jó pár méterrel. Ez a helyszínen fog kiderülni. A körülmények azonban mindenkinek azonosak lesznek, ebből próbáljuk majd kihozni a legjobbat”– osztotta meg várakozásait Závaczki Zsolt. Beszélgetésünk végén elárulta eseménydús időszak elé néz Bálint, ugyanis a The Junior Open után az European Young Masters-szen kell bizonyítania, majd Horvátországban a felnőtt válogatott mezét ölti magára, nem megfeledkezve a magyar felnőtt és junior bajnokságokról sem.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés