Szelek szárnyán új pályarekord

Ezúttal nem a nemzetközi vizeken, hanem itthon, Wuming Fannal és édesapjával, baráti golfozás közben ért el kiemelkedőt. A máriavölgyi pályát 63 ütésből, azaz -9-cel teljesítette. A korábban Lieser Ondřej tartotta 65-ös rekordot adta át a múltnak, így már egyedüliként áll az élen, ami számára nagyon fontos volt. Mint mondta, külön öröm, hogy mindezt ritkán látott édesanyja is végignézte, aki szintén velük volt.

„Valahogy éreztem, hogy ez egy különleges nap lehet. A játék pikantériáját az adta, hogy szél volt a pályán, ami hol segített, hol pedig elvett. A 10-esen például hátszélben egy 340 méteres drive-vom volt, míg a 14-esen óriási szembeszélben kellett megjátszanom a szakaszt.

Összességében nagyon jó kör volt, de még mindig maradt benne. A 4-esen például egy 2 méteres, míg a 9-esen egy 3,5 méteres birdie putt-ot hagytam ki. A már említett 10-es par4-esen pedig egy gyönyörű drive után maradt ki a madárka. Sajnos egy bogey is becsúszott a 11-esen. Viszont emellett 10 birdie-t is ütöttem, ami önmagáért beszél. Ennek köszönhetően arany teeről -9-cel a 12 éve felállított, majd két évvel ezelőtt a Hazai Cseh Tour-on Lieser Ondřej által beállított csúcsot sikerült tovább faragnom. Boldog vagyok, hogy már egyedül tartom a pályacsúcsot”– nyilatkozta boldogan Palanszki Benjámin profi golfozónk.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés