Összefogásra van szükség!

Kétszeres magyar bajnokunk Batta Krisztina, hosszabb sérüléséből felépülve visszatért a pályára. Azonban nemcsak játékosként hódol szeretett sportjának, de a népszerűsítéséből is aktívan kiveszi a részét. Célja, hogy a Ladies Golf Hungary platformján keresztül, elsősorban a nőket megszólítva, a családjukkal is megszerettesse a golfot és közösséget építsen.

14 hónappal komoly csípő protézis műtétje után, szép eredménnyel zárta a Magyar Amatőr Golfbajnokságot, hovatovább a női dobogóért is harcban volt.

„Elégedett vagyok a teljesítményemmel. Ha az év eleji versenyeredményeimet veszem alapul, hogy honnan indultam, szemmel látható a fejlődés. Az önbizalmam is kezd visszatérni és reményeim szerint év végére visszanyerem a pár évvel ezelőtti formám. Már csak a versenyrutint kell visszaszereznem, ennek érdekében igyekszem minél több megmérettetésen indulni. Egyszóval, jó úton haladok!

Külön öröm, hogy a gyógytorna mellett már a fitneszedzéseket is elkezdte edzőjével, Ágh Csabával. Véleménye szerint ez is szerepet játszott abban, hogy jól teljesített a Magyar Bajnokságon!

„Szinte újra kellett építsem az izomszerkezetemet. Az első hónapok a rehabilitáció jegyében teltek, mára viszont már a gyógytornászom azt mondta, szinte minden gyakorlatot végezhetek, ami felüdülés egy év után. Az állapotomat jól mutatja, hogy caddy nélkül végiggyalogoltam a három napot különösebb probléma nélkül, sőt a bajnokságot követő hétfőn sem voltam mélyponton. Boldog vagyok az előrelépésekkel! A következő nagy tornára, a mid-amatőr bajnokságra már igyekszem még egy szinttel feljebb lépni. Nem titkolt célom a győzelem az utolsó mid-amatőr évemben, ugyanis jövőre már a szeniorok táborát fogom erősíteni!”

Majd rátértünk egy másik fontos kérdésre, hiszen Batta Krisztina aktívan részt vesz a közösségépítésben, kedvezményezője a női létszám növelésének a magyar golfban. Megtörténtek az első nyílt napok.

„A közösségépítés az alapja mindennek. A hölgyek visszajelzései alapján azt tapasztalom, ha van egy platform, ami segít nekik, hogy megismerkedhessenek ezzel a sportággal, akkor ők szívesen kipróbálják. Valamint hiszem azt, hogy ezzel nem csak a nőket szólítjuk meg, hanem általuk a családokat is. Ezt igazolja a nemzetközi nőnap alkalmából rendezett június 10-i esemény is, amely túlszárnyalta a várakozásokat. Összesen 32 hölgy és kísérő úr jelent meg. A férfiak is aktívak voltak és szintén becsatlakoztak a putt versenybe, ráadásul díjakat is nyertek. Szétütés döntött az első hely sorsáról, amely nagyon jó hangulatúra sikeredett.  Öröm volt látni, ahogy szurkolnak ki-ki a másik sikeréért. Ezzel pedig egy olyan miliő teremtődött, amit legalább 10 éve nem tapasztaltam a magyar golfban. Erre van szüksége a sportágnak. Ezekkel a rendezvényekkel a klubélet és a közösség hiányát igyekszünk áthidalni.”

Nyilván ez nem könnyű feladat - teszi hozzá rögtön -, ehhez elengedhetetlenül szükségesek a klubok és az edzők, hiszen egy fecske nem csinál nyarat! Sajnos ezen a téren sok a megoldandó feladat.

„Folyamatosan egyeztetünk a klubokkal és az edzőkkel, hogy a Nőnaphoz hasonló rendezvényt szervezzünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy az embereket kivigyük a pályára, hogy lássák, miről is van szó, megismerhessék ennek a sportnak a szépségét és nem utolsó sorban, hogy kipróbálják. Enélkül nem fognak bemenni csak úgy random a klubba, ha igen, akkor csak véletlenül.

Sok falba ütközök! Az általános vélekedés a klubok és az edzők részéről a pénz.  Én hiszek abban, hogy ha először kiviszünk valakit a pályára, akkor nem szabad pénzt kérni! Erre fel ők azzal védekeznek, hogy jó-jó, de így az emberek nem veszik komolyan. De kérdem én, hogy vehetnének valamit komolyan, amit nem ismernek? Tehát először meg kell mutatni! Különben is, ha egyből az anyagiakkal jövünk az egyáltalán nem nagyvonalú, amely nem is méltó a golfhoz.  

Saját példámból is tudom, hogyha nem kaptam volna lehetőséget annak idején, hogy ingyen kipróbáljam, akkor én sem lennék most golfozó. Úgy gondolom, sokkal nagyobb nyitottsággal kellene kezelnünk ezeket a rendezvényeket és látni benne, hogy közép – és hosszabb távon mekkorát nyerhet belőle a klub, az edző és nem utolsó sorban a sportág.”

Örülne, ha az edzők felismernék, hogy ők azok, akik elsőként profitálnának a hasonló rendezvényekből.

A nyílt napokon keresztül nagy tömegeket tudunk mozgósítani a pályára. Onnantól az oktatók feladata, hogy bevezesse az újonnan érkezőket a golfba és megmutassák az alapokat. Nagy előny, hogy közvetlenül érintkezhetnek a potenciális új tanítványokkal. Természetesen ez idő és energia befektetéssel jár a részükről, ami idővel megtérül.

Summa summarum, meg kell találni a megfelelő oktatókat és struktúrákat, hogy a kezdők minél kedvezőbben kezdhessék el a golfot. Például a csoportos oktatásnál a költségek megoszlanának.  A Golf Szövetség által felajánlott kezdő tanfolyam egy jó irány, hiszen nagyon kedvező, csak hát ezt el is kell tudni adni, amiben az oktatóknak nagy szerepük van.” – zárta gondolatait Batta Krisztina, aki elárulta a következő esemény előreláthatólag augusztus végén lesz.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés