Élmények Csehországból – így értékelt Lehoczky Fanni

126-szakasz, 27km egy hét alatt

Sok vagy kevés, mindenki döntse el, de mindenesetre, ha van kedvük, próbálják ki… Ennyit teljesített Lehoczky Fanni és a válogatott lányok többsége az EOHT hetében – számolt be lapunknak Fanni, aki a tornán debütált a válogatottban.

HG Milyen volt az EOHT heted?
- Ha csak néhány szóval kellene válaszolnom: élményekben gazdag, de nagyon kemény!

Próbáltam összegyűjteni a métereket, szakaszokat és a fenti eredmény jött ki.

 

Tudtam, hogy nem lesz sétagalopp, de még én is meglepődtem azon, hogy ennyire jól bírtam.

Ezt az állóképességet nagyrészt a téli felkészülésnek köszönhetem, illetve a jó hangulatnak ebben a csodálatos környezetben, ez az, ami végigkísérte az elmúlt hetemet.

Igen, ezt akartam!

Nagyon jól összekovácsolódott a magyar csapat, mi újoncok és a régebbi tagok is.

Roland és Kristóf is nagyon sokat segítettek, mind mentálisan, mind technikailag.

Próbáltak odafigyelni minden mozdulatunkra a pályán és azon kívül, ami majdnem mindig sikerült is…

A rendkívülien igényes környezet, a közös gyakorlások, a közösen eltöltött szabadidő mind közelebb hozta egymáshoz a csapattagokat. Vállvetve küzdöttünk egymásért és magyar csapat sikeréért egyaránt.

Ismeretségek, barátságok alakultak ki más országok játékosaival is.
Nagy élmény volt számomra, hogy igazán hasznos volt az angol nyelv tanulására fordított időm.

Természetesen az ellenfelek hcp erőssége lehengerlő volt, de sokszor benne volt a játékunkban akár egy meglepetés győzelem is.  

Én sokszor csak az utolsó szakaszok valamelyikén kaptam ki, addig folyamatosan versenyben voltam a legtöbbször fele annyi hcp-s ellenfeleimmel szemben.
Nagyképűség nélkül, ha számított volna az a néhány ütés előny, más eredmények születtek volna. Volt, hogy csak az utolsó ütés döntött az aktuális match play végeredményéről.

HG Ez a verseny 16 éves kor alatti versenyzőknek szól, Te hányszor tudsz még részt venni rajta?

- Jó esetben még két ilyen eseményem lehet, mire 16 leszek, legközelebb viszont már keményebb ellenféllel találják szembe magukat a kihívók - ezt biztosan állíthatom!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

HG Éjszaka érkeztetek, de másnap reggel Te már ott voltál Udvariban a junior tour-on. Nem akartál volna inkább pihenni a fárasztó hét után?

- Nem, nem hagyhattam ki, hiszen a versenynaptáramban kiemelt helyen szerepel a junior tour-on való részvétel és az udvari pálya az egyik kedvencem.

Sikerült is, elhoztam az első helyet kategóriámban az új hcp-nek megfelelő játékkal, aminek külön örülök, hiszen a külföldi versenyen majdnem 2-vel javítottam a korábbi hcp-met. Már nagyon közel vagyok ahhoz, hogy betörjek 10 alá, csak tizedek választanak el.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés