Micsoda búcsú!

Závaczki: 27 birdie-t ütöttem öt kör alatt

Az EOHT fú csapat rangidőse, Závaczki Bálint remekül teljesített a Csehországban rendezett VI. Európai Olimpiai Reménységek Tornáján. A nemzeti válogatottból egyedüliként veretlenül zárta a megmérettetést. A verseny egyben búcsú is volt, ugyanis jövőre - a kora miatt - már nem indulhat. Háromszoros junior bajnokunk értékelte az elmúlt napokat.

„Penatiból érkezve csatlakoztam a válogatott csapathoz. Éreztem, hogy jól megy a játék, csak néhány hibát kell kiiktatnom a játékomból. Az első stroke play napon közel voltam a mínuszhoz, de az utolsó szakasz bogey-ja miatt nulla lett. Négy birdie, négy bogey lett a vége. Végül a 36 fős mezőnyben a negyedik helyen zártam, a magyar csapat legjobb eredményével” – kezdte értékelését Bálint, majd a match play napokra is rátért, ahol sikerült még egy lapáttal rátennie.

„Az első match play napon szinte szárnyaltam. A délelőtti ellenfelem egy igen jó német játékos volt. 0.6-os hcp-el és+1-es stoke play napi score-ral. Úgy sikerült legyőzni a 14-es lyukon, hogy egy szakaszt sem tudott vinni. Volt néhány felezés, de a hét birdie ellen (hat zsinórban) amit ütöttem, nem volt ellenszere.

Délután a szlovákot a 14-esen sikerült legyőzni. A második match-play napon a cseh ellen szintén a 14-esen nyertem, a lengyel pedig sérülés miatt nem tudott ellenem kiállni. Ekkor Ricsit kísértem a pályán és próbáltam segíteni a játékát. Felszabadult voltam, köszönhetően annak, hogy a csapatban végig jó volt a hangulat.

Utolsó napon egy régi barátommal kerültem szembe. Popovic Max már évek óta játszik olyan nemzetközi versenyeken, amelyeken én is versenyezek. A barátságot félre kellett tennem és le kellett győzni ahhoz, hogy veretlenül zárjam az utolsó EOHT versenyemet. Neki, a 17-esen köszöntem meg a játékot” – tette hozzá, majd összegezte a héten nyújtott játékát, ami önmagáért beszél.

„A héten csak úgy potyogtak a birdie-k. Összesen 27 birdie-t ütöttem az öt kör alatt. Semelyik nemzet játékosának nem volt ellenszere a játékomra, így vereség nélkül, öt győzelemmel és a csapat negyedik helyével búcsúztam Kaskada-tól és az EOHT versenytől”– zárta gondolatait Závaczki Bálint.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés