Juniorok felhőtlen versenye Udvariban

A szombati zirci forduló után tovább robogott a Junior Tour mezőnye és vasárnap már Magyarország egyik legkedveltebb és legszebb pályáján, Balatonudvariban léptek a gyepre. Kiemelendő, hogy többen ott voltak a szombaton hazaérkezett EOHT csapatból: Berkenyei Daniella, Jaczkovics Emma, Lehoczky Fanni, Szántó Sára és Sárközi Ricsi. Ráadásul Berkenyei Daniella a legjobb női eredményt szállította.

A klubban a hagyományoknak megfelelően nagy várakozás előzte meg a versenyt, hiszen mint tudjuk, a Balaton Golfban kiemelt figyelmet fordítanak az utánpótlás nevelésre. A 18 szakaszos verseny rendkívüli izgalmakat és nagy csatákat hozott a nyárias időben. A Balaton Golf igazgatóhelyettese, Varga Adél örömmel számolt be lapunknak.

„Jó hangulatú nap volt, ragyogó napsütésben. Startcsomagként kakaós csigát, banánt és müzlit kaptak a gyerekek a megfelelő energia-bevitel miatt, míg a pályán folyamatosan figyeltünk a folyadék-utánpótlásra. Juniorjaink, dacolva a meleg idővel, remekül teljesítettek.

A verseny izgalmasan alakult, ugyanis a bruttó első díjról csak nüánszok döntöttek Fülöp Gergő és Lu Henry között. Jobb hátsó kilencének köszönhetően azonban Fülöp Gergő lehetett boldogabb. Kiemelendő még, hogy a PC caddie jól vizsgázott.”

Adél a Balaton Golf következő eseményére is felhívta a figyelmet:

„Április 29-én rendezzük meg első vasárnapi versenyünket, a háromfordulós Balaton Golf Kupa nyitóállomását (HCP módosító). A vasárnapi időpont nem véletlen, hiszen igyekeztünk olyan dátumot választani, ami nem ütközik más versenyek idejével. A legjobbakra gyönyörű kézműves kerámiák, értékes díjak várnak jutalmul. A jelentkezéseket egészen péntek délig várjuk”– nyilatkozta lapunknak Varga Adél.

EREDMÉNYEK ÉS FOTÓK A KÉPTÁRUNKBAN!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés