Academy Nyílt Napok 2018-ban is!

Golfozni jó dolog. Mi nagyon szeretjük és arra vágyunk, hogy Magyarországon egyre többen legyenek ezzel így! Ezért találtuk ki tavaly az Academy Nyílt Napunkat, amelynek keretein belül akár egyénileg, akár a barátokkal vagy a családdal együtt meg lehetett ismerkedni a sportág alapjaival, a gyönyörű pályánkkal és a klubházunk életével. A programsorozat sikeres volt, így nyilván idén is folytatjuk.

Az Academy Nyílt Napok általában két hetente szombatonként kerülnek megrendezésre, amennyiben legalább 6 érdeklődő jelentkezik (a csoportok elméleti maximális létszáma 12 fő, de ha nagyon sokan jelentkeznek, nagyobb csoportokat is indítunk, ilyenkor nyilván több oktató vesz részt az eseményen). A program időtartama bő három óra, 10.30-tól körülbelül 13.45-ig tart.

A következő Academy Nyílt Nap időpontja: 2018. március 31. (szombat), 10:30-13:45. A szabad helyek száma: 6/12.

A részvéti díj az első alkalommal: 12 990 forint helyett 5990 forint / fő.

A részvételi díjból 5990 forint felhasználható az Academy Golf Budapesten történő golfképzések igénybevételekor! A részletek a honlapunkon találhatók: http://academygolfbudapest.hu/hu/bemutato-golfozas/

Jelentkezni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen, valamint a +3630-730-3270-es telefonszámon lehet.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés