Visszatekintés a 2017-es évre - volt itt hideg is, meleg is bőséggel...

Interjú Lehoczky Fannyval

Tavaly már hírt adtunk a Kincses Kalendáriumban, hogy az akkor 13 éves Lehoczky Fanny hírtelen feltűnt, mit feltűnt, berobbant a hazai golf világába. Edzője és apukája, Lehoczky Gábor mellett természetesen eddig is mindenki látta, de golfütőt komoly szándékkal csak 12 évesen fogott először a kezébe, és jól tette! A 2015-ben még csak par3-as pályán szárnyát bontogató golfozó kislányból hamar nagylány lett, aki a 9-18 lyukas pályákon is megállta a helyét.

2016-ban, az első versenyzői évében - nem kis teljesítménnyel - 45-ről 22-re csökkentette a hcp-jét, ezzel felhívta magára a figyelmet. Tavaly nem kevés versenyen indult, szám szerint 29-en. Ott volt az összes Országos Junior Tour állomáson, indult Szlovákiában a U.S.Kids versenyen, kis és nagypályán egyaránt kipróbálta magát - eredményesen.

HG Hogyan emlékszel vissza az idei évre?

LF Az idén feljebb léptem, mint a hcp kategóriámat, mint a versenyek számát és minőségét illetően. Idén már több mint 50 (!) versenynapon indultam, köztük a Magyar Kupán, a Magyar Amatőr Bajnokságon, a Magyar Amatőr Nyílt Bajnokságon, a Junior Nyílt Magyar Bajnokságon. A hcp-m volt 11 közeli is, de most a stabil 12-őn állok. Sikerült felzárkóznom a korosztályom lányaihoz, ugyanis a szövetségi ranglistán a 6. helyen zártam, úgy hogy csak 7 ranglista versenyen vettem részt.

HG Melyik versenyekre emlékszel vissza a legszívesebben?

LF A Balaton Golf Club-ban rendezett Junior Magyar és Nyílt Bajnokságon hoztam talán a legjobb formám. Itt egy korcsoporttal feljebb az U15-ös kategóriában játszottam és megálltam a helyem. Sok külföldi jó játékos mellett Czerneczki Laura után a második helyen végeztem a hazai mezőnyben, de a nemzetközi értékelésben is a hetedik helyet szereztem meg egyenletes 90 alatti játékkal, amiben volt 85-ös score is. Az idő, a körülmények ideálisak voltak és még egy kis nyaralás is belefért.

Idén a Magyar Golfszövetség által szervezett Junior Tour összetettjében a dobogó harmadik fokára állhattam fel, ami tavaly még nem sikerült.

Anyaklubom versenyein is jól ment a játék. Highlanden összetettben megnyertem a Junior Tour sorozatot, valamint szintén a Highland által szervezett idei társasági versenysorozaton is a legeredményesebb junior játékos lettem. Nettóban pedig a több mint száz induló között a 3. helyet szereztem meg. Az eredményeimmel szinte a legtöbb ranglista pontot hoztam a klubomnak idén.

HG Mi az, amire nem szívesen emlékszel?

LF Azokra a támadásokra, amelyek azért értek, mert túl gyorsan csökkent a hcp-m. Ezt könnyű azzal félremagyarázni, hogy biztosan azért, mert nem jól számolok. Mi más is lehetne? Esetleg a sok gyakorlás, az hogy szinte mindennap kint voltam a pályán a nyári szünetben - nem ez biztos nem, egyszerűbb és rosszindulattal teli, ha csak arra fogják. Időközben sikeresen letettem az elméleti szabályismeret vizsgát is.

Ha a hcp történetemet megnézzük, látszik, hogy igen sok küzdelemmel, rengeteg versenyeredménnyel váltakozó módon javítottam, rontottam, de egyenletesen javult, kiugró változásoktól mentesen.
 

HG Mik a téli terveid?

LF Miután 8.-os vagyok a tanulás igen fontos szerepet kapott az életemben. Felvételizem középiskolába, most vannak az előkészületek talán jó is, hogy véget ért a golfszezon. Az év végéig igen intenzív tanulás következik, de nem marad el a golf sem.

Az első időszakban jelentős fizikai állapotjavulást szeretnék elérni, irányított golfspecifikus gyakorlatokkal Cisco Lante segítségével. Sokan megfordultak már nála a hazai golfozók közül. Erre szükség is van, hiszen az "ép testben - ép lélek" mondásban hiszek én is.

Ezután következik édesapámmal a technikai fejlesztés különböző programokkal, videó elemzésekkel, amelyben neki igen komoly gyakorlata van. Szerencsére több lehetőségem is van indoorban, szimulátorban gyakorolni, akár egészen közel a lakóhelyemhez. A sok gyakorlás mellett, tervben vannak a téli szimulátor versenyek is!

HG És a jövő évi tervek?

Szeretnék én lenni az első single hcp-s lány a csapatból! Mindannyian nagyon közel vagyunk, ebben  Emma a legesélyesebb, de a többieknek  Sárának, Daniellának csak tizedekkel alacsonyabb a hcp-je, mint az enyém.

Nagyon szeretnék single hcp-s játékos lenni...Apa olvasod? Ha merészebbet álmodnék, akkor a 8, de talán a 7-el kezdődő hcp számok is érdekelnének!  Jövőre igyekszünk még tudatosabban készülni és ennek megfelelően összeállítani a versenynaptáramat!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés