Cél a golfozók számának növelése

A golf olimpiai sporttá válása új lendületet adhat

Az átalakítás folyamatát éli a Magyar Golf Szövetség. A május végén megválasztott új elnök, dr. Szivek Norbert irányításával új lendületet kaphat a magyar golf. Személyében dinamikus, nagyon nyitott, inspiráló embert ismerhettünk meg. Szakmai, valamint válságmenedzseri múltja a garancia arra, hogy vele együtt sikerülhet bevezetni a magyarországi golfot a 21. századba. Exkluzív, kötetlen beszélgetés keretében ambícióiról és céljairól beszélt.

Véletlen találkozás

Még néhány évvel ezelőtt Ausztráliában találkoztam először a golffal. A családom egy része ott él, így a karácsonyt és a szilvesztert velük szoktam tölteni. Itt ragadott magával először ez a miliő és a csodálatos természeti környezetben fekvő pályák. Hamarosan megfogalmazódott bennem, hogy kipróbálnám ezt az akkor még túl távolinak és idegennek tűnő játékot. Egy nyílt nap alkalmával ez meg is adatott, de a rövid tartózkodás miatt ez csupán egyszeri alkalom maradt. Csak jóval később, négy évvel ezelőtt kezdtem el újra itthon, az Academy Golf Clubban, Makszin Áron kezei alatt.

Első benyomások

Úgy gondolom rengeteg előnye is van annak hogy a Magyar Golf Szövetség új elnöke  nem rendelkezik évtizedes golfmúlttal. Nincsenek előítéleteim, személyekkel, eseményekkel kapcsolatos berögződéseim. Új seprű jól seper- szokták mondani, és valóban, ha valaki újként érkezik valahová, az nyitottabb mindenre, és ezzel én is így vagyok. Az elmúlt fél évben sokakkal ültem le beszélgetni, meghallgattam a véleményüket, és természetesen ennek a folyamatnak még nincs vége, továbbra is nyitott vagyok a sportágat előrevivő eszmecserékre. Az ajtóm továbbra is nyitva áll mindenki előtt. Bár sajnos az időm jelenleg igen korlátozott, remélem sikerül egyre több mindenkit személyesen is megismernem!

Nagyon örültem például annak, amikor starterként debütálhattam az 57. Magyar Amatőr Bajnokság alkalmával. A kezdő ütés előtt volt lehetőségem néhány percet beszélgetni az éppen induló csoport tagjaival, így sikerült közelebbről is megismerkednem a játékosokkal. Örültem, hogy az akkor számomra még ismeretlen emberek is barátságosan fogadtak, és nagyon sokat tanultam abban a pár órában!

A versenyeken természetesen néhány általános, és mindenkit érintő problémával is szembesültem. Szomorú, de igaz, hogy - többnyire a hosszú várakozás miatt - a versenyzők 60-70 %-a hazamegy az eredményhirdetés előtt, és a végére szinte csak a díjazottak maradnak. Ez egyrészről érhető, másrészről furcsa. A díjátadónak egymás tiszteletéről kellene szólnia. Együtt örülünk, a másik sikerének. A probléma gyökere a hosszú várakozási idő. Az új elnökség egyik fő feladatának tekinti, hogy ezeket a problémákat áttekintse és orvosolja: szeretnénk sokkal élménydúsabb, rendezés szempontjából gördülékenyebb, és szolgáltatási színvonalában magasabb szintű golfversenyeket rendezni.

Tervek

Nem lehet egyik napról a másikra csodát tenni, de valahol el kell kezdeni. A magyar golf erős alapokon nyugszik, viszont úgy látom, hogy hosszú ideje stagnálás tapasztalható. Létesítményeink színvonala igen magas, és számuk is megfelelő. Egyelőre nem létesítmény hiányban, hanem golfozó hiányban szenvedünk. Első számú célunk, hogy közelebb vigyük a golfot az emberekhez, és leromboljuk a sztereotípiákat.

Ehhez három kiemelt programot szeretnénk beindítani:

- egy országos driving range/gyakorlópálya-építési programot

- egy felnőtt és junior kezdő golfozó támogatási programot

- és egy szervezett kommunikációt, amely az előzőeket segíti.

Szükségem volt az elmúlt fél évre ahhoz, hogyátlássam a magyar golf és a Magyar Golf Szövetség helyzetét. Az előttünk álló időszakban pedig kezdődhet a program alkotás és a költségvetés kialakításának folyamata. Igyekszünk bővíteni a költségvetési keretünket, hiszen nem a túlélés a cél, hanem a bővítés, és a megfelelő irányú fejlesztés.

A golf olimpiai sportággá válása  új lendületet adhat a fejlődéséhez, ugyanakkor komoly felelősség is. Ehhez elengedhetetlen az állami- és a magánszektorból jövő támogatásokon alapuló rendszer továbbfejlesztése. Ha sikerülne előrelépnünk a létszámnövekedésben, vele együtt a golf sport elismertségében, akkor új kapuk nyílhatnának meg más szponzorok felé is.

Legfontosabb a golfozók számának növelése

Mint említettem jelentősen növelni kell a sportba bekapcsolódó, tehetséges fiatalok számát, ezért misszióként tekintünk arra, hogy „kinyissuk” a golfpályák kapuit, hogy ezt az elegáns és izgalmas sportot minél több emberrel megismertessük, minél több fiatallal megszerettessük.

Ezt a célt szolgálná a meglévő EGA kártya mellett, az úgynevezett „Regisztrált golfozó” kártya bevezetése, amely a golffal most ismerkedő, kezdő golfozók támogatására kedvezményes edzéseket, gyakorlási lehetőségeket, illetve egyedi tagsági feltételeket biztosítana.

A létszámnövelés másik fontos eszköze lenne a már említett új, olcsón igénybevehető gyakorló pályák  (driving rangek) országos szintű kiépítése. Ezeket egyrészt a már meglévő pályák környékén, másrészt pedig megyei jogú városok közelében szeretnénk fejleszteni.

A szövetség és a klubok

Természetesen továbbra is célunk, hogy segítsük a klubok működését is. Ez azt jelenti, hogyha vannak konkrét, kézzel fogható, a sport számára hasznos programjaik, akkor mögéjük állunk. Úgy látom, hogy legtöbbször szakmai tanácsokra, rendszer –és marketing szemléletre lenne szükségük. Ebben is szeretnénk nekik segítséget nyújtani. Már el is kezdtünk egy olyan szervezeti kultúra bevezetésébe ahol napi szinten kommunikálunk a klubokkal és minden fontos döntésbe bevonjuk őket. A visszajelzések alapján azt mondhatom, hogy ennek máris igen pozitív fogadtatása van.

Magyar golfozót küldene az olimpiára a szövetség

Az amatőr golf mellett természetesen kiemelten figyelünk a profikra is. Az elnökséggel elszántak vagyunk abban, hogy a Profi Golf Sportági Szövetséggel közösen dolgozva megvalósítsuk azt az álmunkat, hogy magyar golfozó is ott legyen a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékokon. Ehhez pedig meg kell teremtenünk a megfelelő professzionális körülményeket, beleértve az anyagi és szakmai támogatást is. Ebben is partner lesz az új vezetés.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés