Meznerics az év legjobbjai között

Meznerics Gergely kiemelkedő évet zárt, így nem is csodálkozhatunk azon, hogy a Magyar Golf Szövetség díjátadó estjén az év mid-amatőr golfozójának járó plakettet is átvehette.

Rendkívül kiegyensúlyozott játékot mutatott a szezonban. Ennek eredményeként a 2017-es férfi, és mid-amatőr ranglistán is az élen végzett. Gergőről barátja és legnagyobb riválisa, Zilahy Csaba is elismerően nyilatkozott korábban lapunknak:

 

Gergő nekem nem csak barátom, üzlettársam, de a legnagyobb ellenfelem is a golfban már sok-sok éve. Erős motivációt jelentünk egymásnak és egyre jobb teljesítményre sarkaljuk egymást. Ugyan a Mid-Amatőr Bajnokság jobban jött ki számomra, el kell ismerni, hogy idén messze ő volt a legjobb mid-amatőr golfozó. Gergő alázata, hozzáállása példaértékű. Az 50 méteren belüli játéka szerintem, a legjobb Magyarországon. Másrészt nagyon-nagyon jól tudja menteni a vesztesnek tűnő szituációkat és az olyan helyzeteket, ahol korábban megremegett, az idén meg tudta oldani. Gergőnek köszönhetően, nagyon motivált vagyok, hogy jövőre még jobbak legyünk!”

Mi is csak alátámasztani tudjuk Zilahy Csaba szavait. Az egész idény során látszott, hogy mennyire komolyan veszi a golfot. Már nemcsak hobbijátékosként, hanem versenyzőként állt az elütőhöz. Ez a hazai és a külföldi megmérettetéseken is megmutatkozott. Példaként említhetjük a nemzetközi versenyek közül a Cseh Mid-Am Golf Bajnokságot, ahol legjobb magyarként, az igen előkelő 22. helyen zárt, egy erős mezőnyben.

Az elmúlt évekhez képest, sebességi fokozatot váltott. Szinte nem akadt olyan hétvége, hogy ne ragadott volna ütőt. Ennek fényében elismerendő, hogy score-jait megnézve, nem találunk nagy kilengéseket, ami bizonyítja, hogy a kiélezett szituációkban is higgadt tudott maradni és nem vállalt felesleges kockázatot. Mentálisan nagyon erős volt. Teljesítményének hátterében a jól sikerült téli alapozás, a mentális fejlődés, az alázat és Magyarország egyik legjobb edzője, Szigeti Csaba állnak.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés