Csicsi az amerikai álom nyomában

Mint tudjuk Lajtai-Rózsa Csilla ebben az idényben az Amerikai Egyesült Államokban versenyzett, Amerika legrangosabb versenysorozatának második vonalában volt érdekelt. Beszélgetésünkkor - egyebek mellett - elmondta, hogy minek tudja be sikeres szezonját, valamint azt is, hogyan készül élete eddigi legfontosabb versenyére, a november 29. és december 3. között megrendezendő fináléra, ahol Ladies Professional Golf Association (LPGA) tagságért szál harcba.

 

HG Örülünk, hogy ebben az évben is öles léptekkel haladsz. A sok munka beérni látszik. Minden út Daytona Beach-be vezet?

RCSSok tapasztalattal gazdagodtunk idén. A számtalan verseny közben nem volt időnk kizökkenni a játék ritmusból és egyik akadályt vettük a másik után. Amit az egyik héten tanultunk azt a következőben hasznosítottuk. Öröm volt "iskolába" járni minden héten.

HG Összességében nagyon jó éved volt. A szezon első harmadától eltekintve nem is nagyon volt mélypontod. Sőt, a nyári hónapok óta bomba formában vagy. Minek köszönhető ez?

RCSA szezon elején még egy kicsit meg voltam illetődve és kerestem a helyemet. De ahogy megismertem a többi játékost és a tour dolgozóit, rájöttem, hogy én idevaló vagyok és akkor kezdődhetett a meló…

A teljes interjút a hamarosan megjelenő KINCSES KALENDÁRIUMUNKBAN olvashatják!

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés