Újítások Kisorosziban a XVII. Magyar Klubcsapat Bajnokságra

Visszatekintő: Győzelem hazai pályán

Hétvégén, szeptember 2. és 3. között rendezik meg a 2017-es Magyar Klubcsapat Bajnokságot, melynek mezőnyét idén a magyar Old Course látja vendégül. A kisoroszi Magyar Golf Club csapata az élvezhetőbb játék kedvéért a következő könnyítéseket teszi meg a pályán: Az erdőt a jelenlegi outról biotoppá alakították, ami a helyi szabály szerint azt jelenti, hogy a labdáért be lehet menni, de játszani onnan nem lehet, valamint a 6 cm-es raugh-ot 4 cm-re nyírták (Versenykiírás ITT). Végezetül tekintsünk együtt vissza, hogy mi történt a tavalyi, balatonudvari rendezésű Klubcsapat Bajnokságon.

Története első csapatbajnoki címét ünnepelhette 2016. szeptember 10-11. között megrendezett torna alkalmával aRoyal Balaton Golf and Yacht Club, ráadásul nem is akárhogyan. Meggyőzően, ellentmondást nem tűrően győzött a tavalyi bajnok Pannonia Green Masters előtt. Míg a harmadik helyen a Pannonia Juniors csapata végzett, akik nagy csatában szerezték meg a bronzérmet a többszörös bajnok, és tavalyi ezüstérmes, Birdland gárdája előtt.

Minden idők legnépesebb Magyar Klubcsapat Bajnoksága volt a tavalyi, amelynek győzelemért folyó izgalmai elmaradtak a várakozásoktól – amiről a nagyszerűen játszó hazai gárda, a Royal Balaton "A" tehetett.

Ám a hangulat,- hála a kétnapos tornán megjelent 6 klub, összesen 14 csapatának - felejthetetlen volt. Igazi klubhangulat volt, így mindenki boldogan és feltöltődve térhetett haza. Nagy öröm továbbá, hogy végre előtérbe kerülhetett az az üzenet, amely a klubcsapat bajnokságot életre keltette, hogy az esemény igazi seregszemle legyen, hogy a klubok megmutathassák magukat.

Megmutatták, hiszen a címvédő Pannonia Golf & Country Club négy, Old Lake Golf Club három, a házigazda Royal Balaton és a Magyar Golf Club két- két csapattal, míg a háromszoros bajnok, Birdland egy különítménnyel harcolt. Mindenképpen örömteli, hogy a mindössze kilenclyukú pályával rendelkező Golf Club Imperial is A és B csapatot indított.

A vasárnapi záró forduló után a megjelent csapatok bruttó és nettó értékelésére került sor.

Bruttó díjazás

Kiemelkedett a mezőnyből a hazai „A” csapat, (Bertényi Balázs - Bertényi Bence, Greff Bálint - Kovács Titusz, Holló Zsombor Péter - Kötél Bence), amely végig jelentős fölénnyel rajt-cél győzelmet aratott 425 ütéssel, megelőzve a 2015-ös bajnok Pannonia Green Masterst (441), akiket a dobogó legalsó fokán a Pannonia Juniors követett 448-as eredménnyel.

Zilahy Csaba, a Birdland csapatkapitánya megjósolta a verseny előtt, hogy valószínűleg a bronzéremért küzdhetnek majd. Be is jött: negyedikek lettek, hiszen ha kicsivel is, de lemaradtak a pódiumról összesített 450 ütéssel.

További sorrend:5. Old Lake Golf Club "A" csapat (477), 6. Magyar Golf Club "A" csapat (498), 7. Imperial Balaton "A" csapat (500), 8. Pannonia Range Kings (504), 9. OldLake Golf Club "B" csapat (521), 10. OldLake Golf Club "C" csapat (526), 11. Pannonia Ladies (535), 12. Royal Balaton "B" csapat (537), 13. Magyar Golf Club "B" csapat (549), 14. Imperial Balaton "B" csapat (627).

Nettó díjazás

Nettó kategóriában a kettős díjazás miatt, a Pannonia Green Masters csapata (408) győzedelmeskedett, a második, Old Lake Golf Club "A" (414) és a Birdland Golf Club (421) előtt.

További sorrend:

4. Pannonia Juniors (424), 5. Pannonia Ladies (425), 6.  Pannonia Range Kings (428), 7. Imperial Balaton "A" (432), 8. OldLake Golf Club "C" csapat (436), 9. Magyar Golf Club "A" csapat (436), 10. Magyar Golf Club "B" csapat (437), 11. OldLake Golf Club "B" csapat (441), 12. Royal Balaton "B" csapat (443), 13. Imperial Balaton "B" csapat (466).


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés