HG az éjszakában

Mindent vitt az éjszakai golfverseny

Egy nem mindennapi eseményre kapott meghívást a HG csapata. Augusztus közepén Budapest első éjszakai golfversenyén vehettünk részt a Golftanyán, amely mind szervezésben, mind látványban teljesen levett a lábunkról. Szumega Péter és csapata, Popovits Barnabás és Bodnár Csaba lenyűgöző dolgot vitt véghez, aminek reményeink szerint lesz folytatása! Igazi buli golf volt a szórakozás jegyében, ahol bár díjat nem sikerült nyernünk, de az élmény mindenért kárpótolt minket.

A verseny augusztus 11-én napnyugtakor, valamivel 8 óra után vette kezdetét két par 3-as és egy par 4-es pályaszakaszon, a Night Sports USA kimondottan erre a célra készített kiegészítőinek segítségével (LED–zászló, karók, labdák). A játék nehézségét az adta, hogy bár a labdát és a pályát igen, de magát az ütést vakon kellett véghez vinni, így az érzés sokat nyomott a latban. Ami jó hír, hogy nem volt elveszett labdánk!

A kezdeményezés a célját elérte, hiszen a mókázás, a hangulat fergeteges volt, amihez a csomag is tökéletesen passzolt (welcome ital, két sör vagy két szabadon választott fröccs, valamint finom szendvicsek). Reméljük lesz folytatás és hamarosan az Academy 9 lyukas pályáján is űzhetjük az éjszakai golfot, melyet kezdőknek és haladóknak egyaránt melegen ajánljuk, de céges rendezvények programjába is tökéletesen beleillhet. Sőt az éjszakai golf egyike lehet a marketing eszközök tárházának, amely a golf sport népszerűsítését kívánja megcélozni.

Várjuk a következő versenyt, ahol a hangulat ismételten minden bizonnyal a tetőfokon lesz!

 

Köszönet az Academy csapatának!

Üdvözlettel:

Hungarian Golf Magazin


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés