Sárközi a 28. Magyar Junior Nyílt Bajnokságról

Sárközi Richárd, profi golfoktatóval beszélgettünk, aki büszke apaként és edzőként nyilatkozott lapunknak, ugyanis tanítványai és köztük fia is kiemelkedően teljesítettek eddig a szezonban. 2014 Év Edzőjét a 28. Magyar Junior Nyílt Bajnoksággal kapcsolatban kérdeztük, ahol négy növendéke indul a Magyar Golf Club színeiben.

HG Mi a véleményed az idei év újításáról, a korcsoportok szerinti értékelésről?

- Remek ötlet, hiszen így a háromnapos torna nagyszerű erőfelmérőként szolgálhat. Mindenkinek kitűnő lehetőség, hogy megtudja, jelenleg hol tart saját korcsoportjában a honfitársai, valamint külföldi riválisaihoz képest.

Ez a lebonyolítás mindenképp nagy előrelépés. Véleményem szerint, korábban még soha nem volt ilyen erős a Junior Open!

 HG Mit vársz a hétvégén a tanítványaidtól?

- Nincs külön eredménykényszer. Ez a torna is egy állomás az évben. Természetesen mind a három tanítványomtól elvárom, hogy kihozza magából a lehető legjobbat és a tanultakat minél inkább alkalmazza a pályán. A lényeg majd az év vége lesz, amikor megnézzük honnan indultunk és hol tartunk most.

Fiamnak, Ricsinek nem lesz könnyű dolga, hiszen talán az egyik legerősebb (B15) kategóriában indul. Sokat fejlődött ebben a szezonban, köszönhetően annak, hogy egyre érettebb. A legnagyobb hibája az volt eddig, hogy nem adott elég időt a rákészülésnek az elütés előtt. Nem mérte fel kellőképp a helyzetet. Ebben is sokat lépett előre, hiszen például a hétvégén a Szent István Kupa alkalmával játszott a legjobban, orkán erejű szélben. Végig koncentrált, fejben nagyon ott volt. Ezt várom el tőle a bajnokság alkalmával is. Hogy ez mire lesz elég, az majd a végén kiderül. Idén már nemzetközi porondon is bizonyította a junior válogatott mezben, hogy mentálisan nagyon erős. Sok múlik majd ezen a hétvégén Balatonudvariban.

Benzsay Zsombor remek szezont fut. Vezeti a korcsoportját az Országos Junior Tour-on. Nagyon szorgalmas, bár még a mozgásán van mit javítanunk. Az első 5-be várom a (B12) csoportjában.

Arany Adria másfél hónapja gyakorol velem. A hosszú ütései nagyon jók, nála inkább a rövid játékon kell csiszolni. A G18-as kategóriában indul majd a bajnokságon.

Tamási Anna Mária élete legnagyobb versenyére készül. Tavaly októberben kezdtük el a közös munkát. Nála ezért elsődleges cél a tapasztalatszerzés. Aranyat ér majd, hogy láthatja a vele egykorú társait játszani.

 

STARTLISTA ITT


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés