A magyar golfsport ünnepnapja: Ezüstérmes a magyar válogatott!

Eredmények és értékelések a szenior Eb után

Tavaly bravúros 3. helyet ért el a nettó válogatott, idén még ezt is felülmúlva, ezüstérmes lett a magyar csapat a XXXVI. ESGA Szenior Európa Bajnokságon (férfi golfozók 55 év+ korhatár). A verseny június 20-23 között került megrendezésre Lengyelországban. A nettó csapat versenyének a Sierra Golf Klub adott otthont, a bruttó csapat játékosai a Postolowo Golf Klubban versenyeztek 3 napon keresztül. A magyar csapatot Dietrich Tamás elnök vezette, aki az elnökök tornáján versenyzett és képviselte a magyar szeniorokat az ESGA közgyűlésén is.

A nettó válogatott (Jakobi László – kapitány, Nagy István, Koplányi Tibor, Tóth János, Máthé István és Dietrich Gábor) nagyszerű csapatot alkotva, mind a 3 napon kiemelkedő eredményt ért el. A hat játékos közül naponta a 4 legjobb eredményt vették figyelembe a kiértékelésnél. Valamennyi játékos hozzájárult a fantasztikus eredményhez, de közülük is kiemelkedett Máthé István (összetett egyéni 4. hely) és Tóth János (összetett egyéni 9. hely) teljesítménye. Az első napon – 2, a másodikon +1, a 3. napon pedig a csodával határos –9-es eredményt érte el a magyar válogatott. A csapat az első nap után összetettben a 2., a második nap után holtversenyben az olaszokkal a 2-3. helyen állt, végül a portugálok után és a szlovákok előtt állhatott fel a dobogó 2. fokára.

A részletes egyéni eredmények nettó csapat (stroke-HCP):

 

4. Máthé István           208 (66, 74, 68)

9. Tóth János              213 (76, 69, 68)

29. Nagy István           221 (71, 78, 72)

32. Jakobi László        222 (74, 73, 75)

46. Koplányi Tibor     225 (75, 73, 77)

78. Dietrich Gábor      231 (80, 80, 71)

A bruttó csapat játékosai rendkívül nehéz pályán játszottak a Postolowo Golf Clubban. Mind a pálya hossza, a szűk fairwayek, az akadályok elhelyezkedése rendkívül nehezítette a golfozók játékát, ennek ellenére szép eredményt értek el a nagyon erős mezőnyben.

Az egyéni eredmények bruttó csapat:

76. Horváth József      254

101. Kovács Titusz     264

104. Darázs Attila       266

114. Dr. Horváth Péter            278

120. Dr. Takács János            288

120. Gratzl Ferenc      288

 

Jakobi László szövetségi kapitány:

Nagyszerű hangulat volt a csapaton belül. Egyéves válogató versenysorozat után alakult ki az utazó csapat, valóban a 6 legjobb formában levő játékos játszott az Európa Bajnokságon a nettó válogatottban is. A csapat minden tagja „együtt” volt, mindent megtettek a sikerért. Volt, aki még este 9-kor is gyakorolt a verseny után, hogy másnapra kijavítsa az aznap felmerülő apróbb hibákat. Amikor lejöttünk a pályáról az utolsó napon, Tamás (Dietrich Tamás elnök) valamennyiünket a várható kiváló helyezést sugalló részeredmények ismertetésével és egy pohár hűsítő itallal várt. Nagyszerű érzés volt fellépni a dobogó 2. fokára a gálavacsora utáni eredményhirdetésen. Annyit mindenképpen szeretnék megjegyezni, hogy ez a siker egyrészt mind a 12 játékos sikere, akik rész vettek az Európa Bajnokságon, másrészt a magyar golfsport hatalmas sikere, hiszen nagyon jelentős golfnemzeteket előztünk meg. A magyar játékosok általában csak 40-50 éves koruk után ismerkedtek meg ezzel a sporttal, míg ellenfeleink többsége már 5-6 éves kora óta golfjátékos volt. Gratulálok valamennyi játékosnak, de ki kell emelnem Máthé István és Tóth János egészen kiemelkedő, szenzációs teljesítményét. Ezúton szeretnék köszönetet mondani elnökünknek, Dietrich Tamásnak is, aki együtt volt velünk a verseny teljes ideje alatt, és előzetesen is rengeteget segített a verseny körüli teendők megszervezésénél. Neki köszönhető, hogy optimális körülmények között versenyezhettünk.

Valamennyien kimondhatatlanul boldogok vagyunk!

 

Dietrich Tamás MSGT Elnök:

Jakobi László szövetségi kapitány vezetésével ismételten kiemelkedő sikert ért el a szenior férfiválogatott. Egész éves felkészülés, válogató versenyek és a közös rendezvények során nagyszerű nettó és bruttó csapat alakult ki a szenior férfiak között. 20-22 fős válogatott keret folyamatos együttműködése, versenyzése után az eredmények alapján jelöltük ki a nagyszerű eredményt hozó csapatot. Látszik, hogy mindenki komolyan vette a felkészülést és rengeteg befektetett munkával tudtuk hozni az ismételt kiváló eredményt.

A magyar golfsport igazán büszke lehet erre az eredményre, utat mutattak a szeniorok az ifjabb generációknak.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés