A misztikus hármas szerencsét hozott

Sofia: „Amiért jöttem, azt megszereztem!”

A nőknél Morozova Sofia rajt-cél győzelmet aratott. Már a nyitó napi stroke play első helyével jelezte, komolyan kell számolni vele. A lendülete egészen a döntőig repítette, ahol egyik legnagyobb vetélytársát, Vadkerti Adélt legyőzve, sikerült elhódítania a hőn áhított Nyílt Match Play Bajnoki címet. 

„Mint korábban említettem, idén a világranglista pontokra hajtok. A bajnokság tökéletes alkalom volt arra, hogy szerezzek is belőle néhány értékeset. Sikerült és elégedett térhettem haza vasárnap este. Végig jól éreztem magam, a pálya is remekül feküdt. Nincs okom panaszra. Amiért jöttem, azt megszereztem. Örülök, hogy harmadik nekifutásra végre sikerült elhódítanom a trófeát!

Mindegyik összecsapást kimondottan élveztem és hogy összejött az álomdöntő Adéllal, azt pedig különösen. Már tavaly is szerettem volna ellen játszani és ez idén végre sikerült.

Az elején még mindketten küszködtünk, aztán kezdtem érezni, hogy ő picit fárad és szerencsémre, nekem pont addigra sikerült kievickéltem a gödörből és beindult a játékom. Itt is benne volt a levegőben, hogy Adél fordít, ám végül nem történt meg. Jó hangulatú küzdelem volt, és boldog vagyok, hogy nyertem!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés