Jakobi: Egy álom teljesült

Komolyzene és golf, kéz a kézben

Hatalmas sikerrel zárult a június 4-én, vasárnap tartott gyerekeknek szóló hárfa és zongora hangszer-bemutató koncert a tatai Old Lake Golf Club-ban, amely egy golfnépszerűsítő program is volt egyben. A hangversenyt követően ugyanis, a nagypapák és unokáik ügyességi putt verseny keretében ismerkedhettek meg a golf alapjaival Jakobi Andris, valamint a világhírű előadók, Vigh Andrea Liszt- és Prima-díjas hárfaművész, a Zeneakadémia rektora, illetve Balázs János Liszt-, Prima-, Junior Prima-díjas zongoraművész segítségével! – erről az esemény főszervezője, a magyar szenior válogatott szövetségi kapitánya, Jakobi László számolt be lapunknak.

„Egy álmom teljesült! Ez volt az első alkalom ugyanis, hogy egy koncertet ki tudtunk vinni a golfpályára, amely egy hosszú útnak a kezdete lehet. Úgy gondolom a golf népszerűsítését eleddig túlságosan egyoldalúan közelítettük meg. A gyerekek mellett fontos, hogy azokat a szülőket, és a nagyszülőket is megszólítsuk, bevonjuk a sportba, akik a junior korú fiatalokat kiviszik a golfpályára. Ezáltal kvázi családi élménnyé válhatna a golf. Jó volt látni, hogy a koncert közönségének nagy része kipróbálta a játékot! Mindenképp lesz még folytatás!

Ami a közelgő lengyelországi eb-t illeti:

Remek csapataink vannak. A szenior bajnokságot figyelembe véve a keret tagjai remek formának örvendenek. Jó volt látni a vezető hármas csatáját, amiből kisebb meglepetésre dr. Horváth Péter került ki győztesen, Kovács Titusz és Horvath Joe előtt. A trió természetesen ott lesz a közelgő eb-n, ahol úgy gondolom, minden idők egyik legerősebb bruttó csapatával állhatunk fel, amely akár a 15-17. hely körül is végezhet.

A Nettó csapat szeretné megismételni a tavalyi dobós helyezést, de mint tudjuk, nüánszokon fog múlni a dolog. Az elsődleges cél a Top 10-be kerülés. Jómagam Tóth Jánossal együtt már két nappal a torna kezdete előtt kint leszünk Lengyelországban és feltérképezzük a pályát, természetesen a válogatott többi tagja is csatlakozik. Igyekszünk kihozni a maximumot a lehetőségeinkből. Jó magam is 5-6 órát golfozom naponta, hogy minél inkább a csapat hasznára legyek!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés