Üdv a klubban, bajnok!

A XXVIII. Nemzetközi és Magyar Senior Golfbajnokságon a nőknél és a férfiaknál is új bajnokokat avattunk. A három éven keresztül regnáló bajnok, Kovács Titusz ezúttal második lett. Ám szenior golfozónk, ennek ellenére elégedetten értékelte teljesítményét és tudja, hogy nem lehet örökké nyerni. De mindig jön egy másik verseny, egy újabb esély, hogy visszakerülj oda, ahova tartozni szeretnél!

„Nagyon jó hangulatú flightban voltam mind a három nap. Sokat tapasztaltam. Megtanultam, hogy egy jó caddy mennyit számít egy ilyen kiélezett bajnokságban, amikor minden egyes döntés nagy jelentőséggel bír. Jó volt látni, ahogy dr. Horváth Péter Hatvári Árpival együtt mennyire kitűnő párost alkotott. Idén, bár mindent megtettem érte, nem sikerült megvédenem a címemet, de így is nyugodtan hajthattam álomra a fejem.

Három arany után az ezüst is szépen csillog pláne akkor, amikor tudod, hogy a felkészülésed a cél érdekében teljesedett ki. Köszönet ezért az új edzőmnek, Tóbiás Zsoltnak, aki sokat csiszolt a rövidjátékomon az elmúlt időszakban, valamint próbál/próbált fejben is rendbe rakni. Természetesen mindig van min javítani.

Nagyszerű három napon vagyunk túl. Az új bajnok, dr. Horváth Péter megállíthatatlan volt. Végig határozott, kiegyensúlyozott és szép stílusú golfot játszott. Caddy-je Hatvári Árpád, mint Cervantes Sanchoja mindenben követte, irányítgatta, nyugtatta, önbizalmat öntött belé.

A másik nagy ellenfél, a bajnokság előtt torony magas favoritnak számító Horvath Joe volt, akinek már jóformán a torna előtt mindenki odaadta volna a címet, ugyanis nagyszerű formának örvend idén. Emlékezzünk csak a Magyar Kupán nyújtott teljesítményére. Kicsit szórakozott, bohém, balkezes játékos, s a bajnokság során plusz energiákat sugárzott játékostársai felé. Öröm volt vele játszani.

Ez a három nap az elmúlt 13 év legszebb három napját adta, köszönhetően dr. Horváth Péternek és Horvath Joenak, nem megfeledkezve Peti caddyjéről, Hatvári Árpádról.

Különösen élveztem ráadásként a csatát Horvath Joe-val a második helyért. A harmadik nap első kilencén azt gondoltam, hogy egy agresszívabb játékkal lehet még keresni valóm a dobogó legfelső fokáért, de a kilencedik szakaszhoz érve rá kellett döbbennem, hogy nem hogy az első hely távolodik tőlem, de még a dobogó is. Ezért stratégiát kellett váltanom, hogy visszakapaszkodjak legalább a dobogó harmadik fokáig.

Egy ideig ott csüngtem, majd a 17-esen sikerült stabilizálnom magam. A 18-asra együttállásban érkeztünk Joe-val. Az utolsó lyukon egy Tóbiás Zsolt chippel a green melletti raffból a greenen voltam és egy gyönyörű, meseszép, szívet melengető 3 méteres puttal a dobogó második helyére sikerült kerülnöm. Joe a par puttját kihagyva, bogeyra hozta a szakaszt.

Joe, Horváth Petihez hasonlóan, nagyszerű játékos. Megtisztelő volt velük játszanom. Gratulálok mindkettőjüknek! Petit pedig üdvözlöm a bajnokok családjában!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés