A FOB 3. fordulója újabb mérföldkő volt a sportág hazai történetében, ugyanis ezzel újabb pályával bővült a sportági helyszínek sora. A Balaton Golf Clubban ismét szép számú mezőny gyűlt össze, és izgalomból sem volt hiány. A kiírt rúgásszámnál (par 72) hattal rúgott jobbat Lengyel Béla és a két Bacskai testvér. Közöttük a 9-6-3-1-es szabály döntött. Ez alapján Lengyel Béla (FTC Footgolf) nyert, megelőzve Bacskai Pétert és Bacskai Bencét (mindkettő Hole Hunters). Érdekesség, hogy csupán heten tudtak par alatt teljesíteni.

SONY DSC

Lengyel a végén belelendült és nyert

Lengyel egyúttal a 40 év felettiek között is első tudott lenni, míg az abszolútban mögötte záró Bacskai Péter a felnőtt férfi kategóriát nyerte. Az ötven év felettiek versenyében Tóth György (Milan Footgolf) nyert, a hölgyeknél a szülés utáni „szabadságból” visszatérő Bakó-Szántay Georgina (FTC Footgolf), míg a junioroknál az immáron harmadik forduló óta verhetetlen Kókai Bence (Royal) diadalmaskodott – még sérülten is. Mayer Zoltán lett a legjobb újonc, a csapatversenyt a Ferencváros nyerte.

Németh Gábor (FTC) három kör után az élre állt, Flink János (Outsiders) és Bacskai Bence jár még négyszáz pont felett. A felnőtt férfiaknál Németh és Bacskai mögött jelenleg Gelencsér Gábor (EMFGSE) a harmadik. Flink értelemszerűen éllovas a 40+-os kategóriában Kókai Ferenc (Royal) és Balázsi Csaba (BFGT) előtt, az ötven év felettieknél Tóth György, Kocsis Sándor (BFGT), Parragh Dezső (TSC) a sorrend. A hölgyeknél Nagy Niki (FTC) az éllovas, Pusztai Panni és Dreilinger Andrea (mindkettő Hole Hunters) áll a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokán. A fiataloknál Kókai Bencét Lévai Dávid (TSC) és Sipőcz Artúr (Kastélydombi SE) üldözi közvetlen közelről. Az újoncoknál Mayer Zoltán, Abonyi Péter (Royal), Kiss Gyula (EMFGSE) a sorrend. A csapatversenyben az FTC áll a legjobban, a BFGT és az EMFGSE a közvetlen riválisok.

A nyolc állomásos sorozat június 25-én ér a féltávhoz, mikor ismét egy új pályán, Zsirán bonyolítják a FOB aktuális, negyedik fordulóját.

EREDMÉNYEK

A FOB ÁLLÁSA

(fotók: Hole Hunters)