Visszatekintő: Mi történt a tavalyi Herend Kupán?

Kötél Bence emelhette magasba a hőn áhított porcelánt

A tradíció ereje az, ami magával ragadja évről-évre a golfozók krémjét a Herend Kupán és ez 2016-ban volt másként. Mindig nagy öröm és megtiszteltetés olyan versenyen részt venni, amelyet egy olyan nagyhírű, és tradicionális cég szponzorál, mint a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Hangulatügyileg és izgalom tekintetében is egy emlékezetes verseny volt a tavalyi.

Imponáló játéka után, a hazai pályán játszó 12 éves, Kötél Bence (77) emelhette a magasba a kupát, a második Miszlai Sándor (79) a kétszeres Herend Kupa győztes Kovács Titusz (83) előtt, aki azonos eredménnyel zárt a 2015-ös bajnok, Surányi Balázzsal (83). Háromszoros szenior bajnokunk eredménye figyelemreméltó, hiszen néhány helyi fiatalt is maga mögé utasított. Iszonyatos meleg nehezítette a játékot a versenyen, de a balatonudvari csapat gondoskodott a folyadék utánpótlásról. 

Az eredményhirdetés a versenyhez hasonlóan jó hangulatban telt. Mind a klub, mind a főszponzor kitett magáért, és ahogy lenni szokott, mindenki tetszését elnyerte a 2016-es kupa.

A játékosok már alig várják, hogy szombaton elrajtoljon a jubileumi, X. Herend Kupa!

2016-os Díjazottak:

Bruttó I.: Kötél Bence (77)

Nettó Női I.-II.-III.: Dr. Lex Annamária (43), De Rossi Éva (33), Kocsis Réka (33)

Nettó Férfi A I.-II.-III.: Petkovics Zoltán (37), I. Gyulai András (37), Surányi Balázs (33)

Nettó Férfi BI.-II.-III.: Homonnay Géza (44), dr. Vértes András (33), Zsimán József Alpár (29)

Nettó Junior I-II-III.: Benzsay Zsombor (37), Papp Márk (36), Horváth Erik (34)

Nettó Senior Férfi I.-II.-III.: Tóth Csaba (39), Miszlai Sándor (39), Szabó János (36)

Nettó Senior Női I.-II.: Kovácsné Földesi Katalin (39), dr. Kománovics Ibolya (36)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés