Ír győzelem hazai pályán, Podusil a szenior dobogón

 

A Dublin melletti Highfield Golf Clubban folytatódott a világ legrangosabb sorozata. A European Footgolf Tour (EFT) második állomásán Cathal Jenkinson elképesztő vasárnapi eredményének köszönhetően tudott nyerni. A magyar csapat ötödik lett a csapatversenyben, Podusil György a dobogóra állhatott a szeniorok között.

Hazai győzelemmel zárult az EFT második, az FIFG világranglistáján 500, az EFT pontszámításában 250 pontot érő fordulója. Az ír Cathal Jenkinson az első nap után -3-as eredménnyel a 14. helyen állt, vasárnap -11-gyel ért célba, a kettő összege pedig azt jelentette, hogy meg tudta nyerni a sorozat második állomását. A második helyen a brit Paul Oliver és a holland Björn Bulk azonos eredményt (-13) ért el, a szabályok szerint szétrúgás döntött, amiben az angolnak jött ki jobban a lépés.

A csapatversenyt a britek nyerték Írország és Szlovákia előtt, Magyarország ötödiknek futott be. Abszolút kategóriában a mieink közül Tajtyi Róbert 36., Podusil György 49. (mindkettő BFGT), Molnár Arnold 70., Kalics József 110. (mindkettő Nimród) lett.

A szenioroknál Podusil György a harmadik helyet szerezte meg.

EREDMÉNYEK

Pihenésre nincs idő, a sorozat a következő hétvégén Ausztriában folytatódik.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés