Sándor Virág: „Dolgozott a versenydrukk!”

Sándor Virág, felnőtt golfozónőnk minden szempontból a legeredményesebb Magyar Kupáján van túl, de élsportolói múlttal a háta mögött, mindig jobbra vágyik. A magyar golfozók egyik legszorgalmasabb tagjaként aposztrofált Virág, szeretné a jövőben minél inkább levetkőzni versenydrukkját:

„Természetesen örültem, hogy dobogóra állhattam a Magyar Kupán, hiszen eddig ez még nem sikerült. Nagyon boldog vagyok! Szerettem volna, ha a strokom alacsonyabb, de összességében, amiért elindultam, azt megvalósítottam.

Remek volt a hangulat mindkét napon, jó flighttársaim voltak, ráadásul a legjobb barátnőm caddyzett nekem, így jobb nem is lehetett volna!

Mindennel elégedett voltam, a szervezés zökkenőmentes volt, a pálya nagyon szép, tiszta, átlátható állapotban van, jó érzés volt rajta játszani!

Az idei célom a versenydrukk leküzdése, hogy azt az eredményt, amit edzés, vagy baráti játék közben hozni tudok, az a versenykörülmények között is sikerüljön! Vagyis a versenydrukk ne bizonytalanítsa el a kezem!”

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés