Visszatekintő: Mi történt tavaly?

Május 11-én, immáron másodszorra rendezik meg a Magyar Senior Golfozók Társasága szervezésében a Szenior Tavaszt (Szenior Ősz mintájára), az 50 feletti golfozók idénykezdő vetélkedőjét. Különleges alkalom ez a szeniorjaink számára, ami egyben egy kiváló lehetőség is, hiszen május 30 és június 1. között a Magyar Szenior Nyílt Bajnokságnak ugyancsak a máriavölgyi pálya ad otthont. Tekintsünk együtt vissza mi történt az I. Szenior Tavasz alkalmával a zalacsányi Zala Springs Golf Resortban.

A pálya a körülményekhez képest kifogástalan állapotban várta a játékosokat, és a zalacsányi klub a tőle megszokott gondossággal készítette elő a szép fairway-eket, a gyors greeneket és a kifogástalan bunkereket. Az időjárás felemás arcát mutatta a szerdai játéknapon. A megmérettetés az ország egyik legtechnikásabb, a világhírű tervező, Robert Trent Jones, Jr. nevével fémjelzett golfpályán komoly kihívás elé állította a résztvevőket.

A jó minőségű homokbunkerekkel valamennyi résztvevőnek meggyűlt a baja, ami a keddi esőzések miatt még nehezebb volt. Aki oda bekerült, fel kellett kötnie azt a bizonyos nadrágot, hogy kijusson. A greenek is trükkösek voltak, így a szerdai Szenior Tavaszon ismét bebizonyosodott a mondás: „A golf az alkalmazkodás művészete!” Ezen a tornán ez kétszeres magyar bajnokunknak, Kovács Titusznak sikerült a legjobban, aki 78 ütésből teljesítette a Zala Springs par 72-es pályáját. Eredményével magabiztosan nyerte a Bruttó Szenior férfi kategóriát. Őt követte Dr.Takács János (82), valamint a rövid játék mestere I. Nagy István (82).

A többi kategóriában nagy harc volt az elsőségért és szoros eredmények születtek, Wieser-Takács Zsuzsa (86), Zsadányi Ildikó (88) és Kovácsné Földesi Katalin (91) között.  A hölgyeknél már a tornán is látszott, hogy nagy harc várható az idei szenior női bajnoki címért.

Nagy öröm volt látni a szuper szenior Ellis Donald játékát, aki a rá jellemző higgadtsággal gyűjtötte be az első helyet 94 ütéssel. Mögötte szorosan 95-öt ütve végzett Rétyi Sándor, míg a harmadik legjobb eredményt szuper szenior kategóriában Dr. Vitályos Iván (99) szállította.

A jó hangulatban és flottul lezajlott verseny után baráti beszélgetések folytak a klubházban, amit megkoronázott a Zala Spings nagyon finom, bőséges ebédje. A nap záróakkordja az eredményhirdetés volt. A díjakat Szlávy Tibor és Schilling István elnökségi tagok adták át a helyezetteknek.

Köszönet illeti a Zala Springs valamennyi munkatársát, kezdve a recepcióstól egészen a pincérekig, folytatva Major György és csapatáig, akik mind-mind hozzájárultak a felejthetetlen, jó hangulatú Szenior Tavaszhoz.

Eredmények:

Férfi      Bruttó   1.   Kovács Titusz             78 ütés            

                Nettó    1.   Horváth Béla             

                               2.   Gulyás Gyula             

                               3.   Tóth János  

 Női       Bruttó   1.   Wieser-Takács Zsuzsa            86 ütés  

                Nettó    1.   Kovácsné Földesi Katalin

                               2.   Zsadányi Ildikó          

                               3.   Páll Elisabeth

 

Supersenior      Bruttó   1.  Ellis Donald  94 ütés    

                Nettó    1.  Rétyi Sándor               

                  2.  id. Csizinszky László 

                             3. Pataky Nicolas


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés