Szoros mérkőzés, de vereség a lengyelektől

Németország és Szlovénia nyerte az EOHT-t

Vasárnap az utolsó napjához érkezett az V. Európai Olimpiai Reménységek Tornája, ahol idén nem sok babér termett EOHT válogatottunk számára, még sincs okuk szégyenkezni. A tornán több kiélezett meccset is vívott ellenfeleivel a magyar csapat, ahol az elsődleges szempont az összecsiszolódás, a torna légkörének megszokása volt. A fiúk egy nagyobb bravúrt is fel tudtak mutatni, ugyanis az EOHT történetében első ízben győzték le Csehországot!

 

(Képek forrása: www.cgf.cz/EOHT2017.aspx)

A lengyelek ellen az ötödik helyért

A zárónapon egy-egy match play kör várt csapatinkra. A fiúk az eddig még nyeretlen lengyelekkel találkoztak, ami eldöntötte, hogy az 5., vagy 6. helyen zárják a tornát. Az összecsapás izgalmasan alakult. A Somogyi Bence és Bertényi Bence páros például csupán egy hajszállal maradt alul a lengyel duóval szemben. Szintén szoros volt a küzdelem Kötél Bence párharcában is, ám néhány lyukkal a vége előtt vetélytársa behozhatatlan előnyre tett szert (3/2).  Sárközi Ricsi pedig viszonylag korán alul maradt (7/6) ellenfelével szemben. A nap két pontját Rózsa Daniel és Závaczki Bálint hozta. A vége 3:2-re lett, így hiába álltunk egyformán a lengyelekkel, (egy-egy győzelemmel) de magasabb pontszámmal, az egymás elleni eredmény miatt meg kellett elégednünk a 6. hellyel.

A fiúk legeredményesebb játékosa, 2016-os Magyar Kupa győztesünk Závaczki Bálint lett, aki egyet kivéve, valamennyi összecsapását megnyerte. Üdvözlendő, hogy a fiatalabb versenyzőknek is volt egy-egy megvillanása, megmutatták mire lehetnek képesek a jövőben, tapasztaltabb játékosokként.

Fiú csapat: Závaczki Bálint (4 pont), Rózsa Dani (2 pont), Kötél Bence (2 pont), ifj. Sárközi Richárd (1 pont), Bertényi Bence (0 pont), Somogyi Bence (0 pont)

Az V. EOHT tornát Németország csapata nyerte, ráadásul úgy, hogy mind az 5 nemzeti ellenfelét sikerült legyőznie.

Végeredmény, fiúk:

1. Németország 19 pont (5 győzelem)

2. Szlovénia 13 pont (3 győzelem)

3. Szlovákia 12 pont (3 győzelem)

4. Csehország 14 pont (2 győzelem)

5. Lengyelország 8 pont (1 győzelem)

6. Magyarország 9 pont (1 győzelem)

Formálódik a lánycsapat is

Azt előre tudni lehetett, hogy a lányokra nehéz nap vár, ugyanis az igen erős, szlovén csapattal játszottak, akik esélyesekhez méltóan győztek a magyar csapat felett és ezzel ők lettek a EOHT győztesei a női mezőnyben. Az 5:0-s végeredmény kicsit csalóka lehet, ugyanis Jancsik Renáta és Nagy Klára is szoros csatában maradt csak alul (2/1).

Lány csapatunk végül a négynapos tornán megismételte tavalyi eredményét, amikor ugyancsak az 5. helyen zárt. Csak úgy, mint a fiúknál itt is két újoncot avattunk Nagy Klára és Szántó Sára személyében. A torna pozitív meglepetése Nagy Klára volt, akinek sikerült átmentenie a magyar junior tour-on mutatott formáját, és két pontjával a magyar csapat legeredményesebb játékosa lett a tornán. Rajta kívül még pontot a vasárnap 16. születésnapját ünneplő Tóth Maya Napsugár szerzett, szám szerint, egyet.

Lány csapat tagjai: Nagy Klára, Tóth Maya Napsugár, Jancsik Renáta, Czernecki Laura, Jaczkovics Emma, Szántó Sára

Végeredmény, lányok:

1. Szlovénia 16 pont (4 győzelem)

2. Csehország 13 pont (3 győzelem)

3. Németország 12 pont (2 győzelem)

4. Szlovákia 6 pont (1 győzelem)

5. Magyarország 3 pont (0 győzelem)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés