Egy nehéz nap története

A torna harmadik napján, egy-egy match play kör várt EOHT csapatainkra. A fiúk az eddig 100 %-os német válogatottal, míg a lányok, az első győzelmüktől felvérteződött Csehországgal néztek szembe.

Németország nagy falat volt

Sok mindenről döntött a mai nap, ugyanis egy esetleges újabb bravúrral közelebb kerülhettünk volna az eddig 2 győzelmet szerző Németország, Csehország és Szlovákia trió mellé. Nem volt könnyű dolga csapatunknak, ugyanis szombaton délelőtt, azzal a német csapattal találkozott, mely az eltel két napon lejátszott két meccséből kettőt megnyert, ráadásul a megszerezhető 10 pontból 8-at zsebre is tett. Mi egy párharccal többel, 3 meccsel a hátunk mögött, a megszerezhető 15 pontból 7-tel vártuk az összecsapást.

Sajnos a csoda ezúttal elmaradt és bajnokunk, Závaczki Bálint is elvesztette veretlenségét. Ellenfelünk egyszerűen nagy falatnak bizonyult, de a 12 éves Bertényi Bence nagy csatára késztette ellenfelét és csupán egy hajszállal kapott ki. A vége 5:0 lett a németek javára, amivel nagy lépést tettek a győzelem felé.

4. napi párosítások ITT

Sorrend:

1. Németország 16 pont (4 győzelem)

2. Csehország 12 pont (2 győzelem)

3. Szlovákia 11 pont (3 győzelem)

4. Szlovénia 9 pont (2 győzelem)

5. Magyarország 7 pont (1 győzelem)

6. Lengyelország 5 pont (0 győzelem)  

A múlt, amely összeköt

Lányainkra igazi presztízs csata várt Csehország válogatottja ellen, hiszen a múltban sok felejthetetlen meccset vívtunk már velük. Ki ne emlékezne még a Rózsa Csilla, Brigrovics Boróka, Vadkerti Adél, Paál Julianna, valamint Czernecki Laura és Tóth Maya alkotta csapatra, akik óriásit küzdöttek hazai pályán a csehek ellen. A meccs hőse akkor Vadkerti Adél lett, aki a 18. lyukon nyerte meg az idegek harcát! Akkor a magyar csapat végül holtversenyben az első helyen végzett a cseh csapat ellen és csak a kevesebb győztes meccsszám miatt lettünk másodikok 2014-ben. Azóta mindkét csapat jelentős fiatalításon esett át.

A csehek ott folytatták, ahol délelőtt abbahagyták. Megszerezve első győzelmüket (4:1-re legyőzték Szlovákiát), lendületük délutánra is kitartott olyannyira, hogy 5:0-ás győzelmet arattak lányaink felett.

Az utolsó napon a jelenleg első helyen álló Szlovénia vár lányainkra.

4. napi párosítások ITT

Sorrend:

1. Szlovénia 11 pont (3 győzelem)

2. Németország 10 pont (2 győzelem)

3. Csehország 10 pont (2 győzelem)

4. Szlovákia 6 pont (1 győzelem)

5. Magyarország 3 pont (0 győzelem)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés