Katalán hangulat, Batta Krisztina vezetésével

Azt már megszokhattuk, hogy a Golf Travel Hungary igazgatója, Batta Krisztina évente egyszer elkápráztatja GOLFUTAZASOK.HU versenyével a magyar golf szerelmeseit, ám idén nem egy, hanem két eseménnyel készül. A hétvége vasárnapja Barcelona jegyében telik majd, ahol a spanyol ételek és italok játsszák a főszerepet. A verseny főszervezője külön kiemelte, hogy az egyik személyes kedvence, a halfway house is szerepel majd a repertoárban.

„Több okból is különleges lesz a VII. GOLFUTAZASOK.HU verseny, hiszen a hagyományoktól eltérően, már az idény kezdetén jelentkezünk az eseménnyel, azzal a céllal, hogy a 2017-es nyári időszakban minél többen felfedezhessék a napi két repülőjárattal elérhető fantasztikus golf desztinációt. A tavalyi év folytatásaként második alkalommal rendezzük meg a Barcelonai Turisztikai Hivatal támogatásával a versenyünket.

A program a tradíciókhoz híven idén is hasonlóan alakul, amely igazi klubhangulatot ad majd a résztvevőknek. Az esemény 9:00-kor kezdődik a teraszon, a védjegyemmé váló baráti hangulatú pezsgős, svéd asztalos büfé reggelivel, amely később a szívem csücskének számító halfway house-ban is folytatódik a 9 szakasz lejátszása után, ahol is Pasquale Autiero olasz chef fogja bemutatni a kézműves olasz termékek széles palettáját, kóstoló formájában, amit némi spanyol borral lehet öblögetni!

Majd az utolsó flight-ok beérkezését követően büfé ebéd, spanyol ízekkel és következhet az eredményhirdetés, ahol az értékes nyeremények - kupák, spanyol Cava-k, utazási voucherek, ajándékcsomagok, tombola jutalmak találnak gazdára.

Ahogy közeledünk a verseny időpontjához, egyre jobb időt mondanak a meteorológusok. Bízom benne, hogy nemcsak az időjárás, de sokjátékos is velünk lesz a vasárnapi versenyen.”

 A jelentkezés a versenyt megelőző nap, szombat 12.00 óráig adható le a Pannonia Golf & Country Club recepcióján személyesen, vagy e-mail-en.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés