Zene füleimnek

Következetes versenyszervezés és lebonyolítás

Braun Károllyal, a GCT Holding Golf Tour megálmodójával beszélgettünk a szombati nyitóállomás előtt, aki már izgatottan várja a bemutatkozást. Mindenre felkészült 15-20 fős csapat gondoskodik majd a golfozók komfortérzetéről, valamint a verseny zökkenőmentes lebonyolításáról. Lesz élő bejelentkezés, folyamatos eredménykövetés, valamint érdekes riportok a pálya széléről.

 

 

„Tekintettel arra, hogy sokan érdeklődtek, szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a szombati megmérettetést megtartjuk.  Az előrejelzések szerint hét végére javul az időjárás, 15 fokot mondanak, de a széldzsekit senki ne hagyja otthon. Ráadásul Balatonudvariban minimális eső esett, így a pálya jól játszható. A Tour kamionunk már oda is ért a helyszínre, egyedi logózott zászlókkal, sajtófallal, irányjelző táblával, molinóval, Catering-felszereléssel, valamint a szükséges berendezésekkel.

Várunk szeretettel minden versenyzőt szombaton, a GCT Holding Golf Kupa első állomására, amely 10 órakor Shotgun starttal veszi kezdetét. Azonban érdemes már időben, reggel 8-ra ott lenni a helyszínen. Kedves fogadtatásban lesz része az érkezőknek már a klubház bejáratánál, hostessek segítenek a regisztrációban, majd reggelire friss helyben sült pékárukat, valamint frissen facsart narancslevet, Lavazza kávét, forralt bort és meleg teát vehetnek magukhoz a játékosok. 4 szakács 3 felszolgáló és 1 mixer gondoskodik a finom étel-ital utánpótlásról. Közvetlenül a verseny végeztével, a hideg időjárás miatt, a sátorban kialakított lounge részben folytatódhat a nap, ahol bőséges ízletes ebéddel, valamint a bárban finom egzotikus koktélok kíséretében lazulhatunk el a verseny izgalmai után.

A körítés mellett a pálya és maga a verseny sem fog csalódást okozni. Szeretnénk, ha úgy éreznék a résztvevők, mintha tour-on lennének: pin pozicók a verseny napján, tournament zászlórudak, fehérre festett lyukak. Live scoring 6 szakaszonként, forecaddy (a szükséges szakaszokon), valamint 2 versenybíró folyamatos jelenléte a verseny ideje alatt. Emellett lesz élő bejelentkezés, folyamatos eredménykövetés, valamint érdekes riportok a pálya széléről játékosokkal, szervezőkkel. Természetesen gyönyörű felvételeket is készítünk a drónok segítségével. A Tour-t és vele együtt a golfot is népszerűsítjük a különböző csatornákon, médiumokon keresztül - természetesen a Hungarian Golf portálján is, - ezáltal is közelebb hozva az emberekhez ezt a sportágat. Szeretnék, ha a későbbiekben már igazi nézőközönsége is lenne a fordulóknak!

Találkozzunk szombaton!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés