Újabb kihívás: Megújult az EOHT csapat

A 2013-ban életre hívott Európai Olimpiai Reménységek Tornáját (EOHT) 2017. április 20-23. között rendezik meg. Két éven át Szlovákia volt a helyszín, most a csehországi Kaskáda Resort pályáján lesz a fiatalok viadala. Idén 6 ország vesz részt a négynapos versenyen: Csehország, Lengyelország (csak fiúk), Szlovákia, Szlovénia, Németország és Magyarország válogatottja mérkőzik meg egymással. A legjobb 6 fiú és 5 lány csapat küzd tehát match play keretében a végső győzelemért. A nagy kérdés idén is az, hogy a kisebb vérfrissítésen (oka az U16-os korosztály) átesett EOHT csapatunk, mire lesz képes?

Több újoncot is avat idén a junior válogatott. A lányoknál Nagy Klára és Szántó Sára, míg a fiúknál ifj. Sárközi Richárd és Somogyi Bence ölthetik magukra a válogatott mezt. Összegzésként annyi elmondható, fiatal és lendületes csapattal vágunk neki az EOHT-nek. Kevés nemzetközi tapasztalattal bírnak, de többek bizonyították az elmúlt időszakban, hogy képesek jó eredményeket elérni.

Lány csapat: Czernecki Laura, Jaczkovics Emma, Jancsik Renáta, Nagy Klára, Szántó Sára és Tóth Maya.

Fiú csapat: Bertényi Bence, Kötél Bence, Rózsa Dániel, ifj. Sárközi Richárd, Somogyi Bence és Závaczki Bálint

Tekintsünk vissza, hogy teljesítettek fiataljaink tavaly:

2016-ban is az volt a kérdés, vajon mire lesz képes a teljesen kicserélődött EOHT csapatunk Vadkerti Adél, Briglovics Boróka, Szabó Antónia, Szemerey Lili, illetve Rózsa Dávid, és Ifj. Csiki Péter nélkül?

Ha egy üzlet beindul...

A sorsolás nem kedvezett junior fiúcsapatunknak, hiszen – a Bertényi Bence, Greff Bálint, Holló Zsombor, Kötél Bence, Rózsa Dániel, Závaczki Bálint hatos, a legnehezebb ellenfelekkel kezdte a tornát. Előbb az utóbbi években egyeduralkodó cseh válogatott és a szintén nagyon erős szlovénok ellen kellett bizonyítaniuk, majd a bombaformában lévő, végső győztes Ausztria várt rájuk. A szlovénok elleni meccsen juniorjaink 1,5:3,5, a csehek ellen 4:1 arányú vereséget szenvedtek, míg az osztrákokkal nagyon szoros összecsapáson maradtak alul 3:2 arányban. A pénteki játék azonban biztató előjeleket mutatott.

Csapatunk meccsről-meccsre fejlődött, ami végül az utolsó két összecsapás győzelemmé érett. Szombaton, Lengyelország ellen a fiúk megszerezték első győzelmüket (4:1), majd ezt a jó formát meglovagolva a vasárnapi zárónapon 3,5:1,5-re sikerült megverni Szlovákia válogatottját is!

Így összesítésben a negyedik helyet szerezték meg. Érdemes kiemelni Greff Bálint teljesítményét, aki párosban és egyéniben is bizonyított és 4 pontot szerzett a tornán. De mindenki kitett magáért a négy nap alatt – Závaczki Bálint 3 pontot gyűjtött, ráadásul a gyakorló napon megütötte élete első hole-in-one-ját, Holló Zsombor (3 pont), Rózsa Dániel (2 pont), Kötél Bence (1 pont), Bertényi Bence (1 pont). Jól működtek együtt juniorjaink, mindig akkor lépett elő valaki egy jobb eredménnyel, amikor a legnagyobb szükség volt rá.

Végeredmény, fiúk:

1. Ausztria

2. Csehország

3. Szlovénia

4. Magyarország

5. Lengyelország

6. Szlovákia

 

Formálódik a lánycsapat is

Az utolsó nap ugyan, csak megszorongatni tudták a lengyeleket – 3:2 lett a vége –, junior lányainknak még sincs okuk szégyenkezni. A tornán több kiélezett meccset is vívtak ellenfeleikkel, és mivel egy fiatal, formálódó csapatról beszélünk, nekik az elsődleges szempont az összecsiszolódás, a torna légkörének megszokása volt. Külön érdemes kiemelni Tóth Maya Napsugár teljesítményét. A friss születésnapos végig nagyon decens játékot mutatott, és sokat tett azért, hogy ellenfeleinknek legyen miért izgulniuk a párharcok során, 3 ponttal a lánycsapat legjobb játékosa volt a tornán. Maya mellett Czernecki Laura Panna is hozta a formáját, és 1,5 ponttal járult hozzá a csapat teljesítményéhez.

Nekik se volt könnyű sorsolásuk, hiszen első nap rögtön Csehországgal és Szlovéniával kezdtek, akik a torna első és második helyén végeztek az öt csapat alkotta mezőnyben. A további két meccs viszont megmutatta, hogy a lányokban megvan a kellő potenciál, hogy a mostani hibákat kijavítva, a megfelelő rutint megszerezve, a jövőben akár följebb is léphessenek.

Végeredmény, lányok:

1. Csehország

2. Szlovénia

3. Szlovákia

4. Lengyelország

5. Magyarország


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés