Lugosi továbbra is Udvariban marad!

Lugosi Tominak, - mint azt tudjuk, - rendkívül jól sikerült a 2016-os év. Profi játékosként nem lehet más célja, mint ezt a lendületet továbbvinni és egy szinttel feljebb lépni. Azonban profi versenyzői karrierje mellett az oktatásról sem mond le teljesen. Jó hír, hogy bár nem head pro-ként, de oktatóként továbbra is szerepet vállal Balatonudvari életében.   

„Egy ilyen sikeres évvel a hátam mögött idén nagyobb hangsúlyt fektetek a versenyzői karrieremre. Célom, hogy egy szinttel feljebb lépjek és az európai porondon is többször mutathassam meg tudásomat – kezdte beszélgetésünket Tomi.

Emiatt kevesebb időm marad az oktatásra. Jó hír azonban, hogy sikerült megállapodnom ifj. Tringer Lászlóval, a Balaton Golf igazgatójával, így oktatóként továbbra is jelen leszek a klub életében, ám már nem, mint head pro. Ez a kitüntető cím sok kötelezettséggel járt volna, és igen nehéz egy fenékkel, két lovat megülni!

Ahogy a versenynaptáram engedi, segíteni fogom a munkát Balatonudvariban. Legyen szó akár bíráskodásról, vagy oktatásról, amikor főként a meglévő ügyfélkörömmel és tanítványaimmal foglalkozom majd, valamint a különböző oktatási csomagokban is részt fogok vállalni.

Emellett oktatóként továbbra is járok szemináriumokra a szinttartás miatt. Célom a jövőben, hogy a St. Andrews-i golfbíró vizsgát letegyem, ami tesómnak, Balázsnak már megvan. Igyekszem, hogy ne maradjak le tőle! – nevet fel.

HG Mi a véleményed a Balatonudvari körüli fejleményekről?

Előremutató. Akár a pályán, vagy a vezetésben történt változásról legyen szó. Tringer László olyan szaktekintély, akinek minden képessége megvan ahhoz, hogy Balatonudvariban egy sikeres, profitot termelő klub működjön. Efelé a kezdő lépést sikerült megtenni.

A pálya jelentősen játszhatóbbá vált - a rough-ok szépen levágva, a nádas, a fairway-ek is rendben vannak és az erdők alja is kitisztítva - úgy, hogy annak karakterisztikája nem változott, sőt élvezhetőbb lett. Balatonudvari továbbra is nehéz pályának minősül, ám ahogy szoktam mondani, már nem leselkedik minden szakaszon egy tripla bogey, csak a bogey – mondta mosolyogva.

A változtatásokat pozitívan fogadták a golfozók!

HG Miért voltak szükségesek ezek a módosítások?

Magyarországon a golfozók döntő többsége a játékélményt tartja szem előtt és nem feltétlenül csak a kihívást. Nagy részüknek az jelenti az örömöt, hogyha végigjátszhatnak úgy egy kört, hogy egy-két labdavesztés mellett vannak jó szakaszaik és közben tudnak gyönyörködni a tájban. Akikkel beszéltem elmondták, jobb hangulatban telik úgy a játék, hogy ha nem veszít el az ember 10 labdát 9 lyukon.

Eddig az volt a baj, hogy nagyon csekély volt a határa annak, hogy játszható a labdád, vagy le kell mondanod róla, mert teljesen reménytelen. Most pedig azt kapod, hogy jó ütés esetén szépen játszható a labdád a fairwayen, vagy azt, hogy egy nehéz helyzetből, de megoldható helyről folytathatod, amiből ugyanúgy kijöhetsz jól vagy rosszul, de legalább most már a lehetőséged megvan rá.

Ami fontos, hogy évközben ezt a pályaállapotot folyamatosan fenntartsuk.

HG Mi a helyzet az elütőkkel? Ha jól tudjuk, ott is történtek, történnek változások…

Igyekszünk kihasználni minden szabály adta lehetőséget, hogy a pályát még golfozó-barátabbá tegyük. Folyamatosan folynak a megbeszélések a pályafelmérőkkel. Meg van szabva, hogy az eredeti állapothoz képest nem térhet el a pálya egy verseny előkészítésben 100 méternél többel úgy, hogy szakaszonként csupán 10 méter lehet az eltérés. Tehát nem vihetem előrébb 30 méterrel az elütőt egy nehezebb szakaszon, még akkor sem, ha az egész pályán többet nem változtatok.

Ezt kell jól mérlegelni. Az alapvető stratégiai pontokon természetesen kihasználjuk a megengedett 10 métert. Például az 5-ös szakaszon, ahol a vizet kell átütni, vagy akár a 13-ason a bányánál. Ezek mind-mind olyan részek, ahol meg kell próbálnunk kedvezni a játékosoknak.  

HG Ezen felül, hogyan próbáljátok növelni a taglétszámot?

Itt több út van. Először is látni kell, hogy a pár száz fős aktív magyar golfozói közösség nem képes feltölteni a hazai pályákat. Ezért fontos, hogy például Balatonudvari kihasználja a régióban rejlő potenciált a főszezon alatt. A magyar golfozók mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a külföldi marketingre, mivel a nyár folyamán többnyire az északi népek (németek, svédek, finnek, oroszok, angolok, írek) tömegével fordulnak meg a közelünkben lévő Balatonfüreden. Ráadásul ők, mind nagy golfozó nemzetek! Őket kellene invitálni, ösztökélni különböző marketingeszközökkel, valamint bérletekkel hozzánk, hiszen velük képesek lennénk megtölteni a pályát. Mondom ezt már közel 10, Balatonon eltöltött év után. Én hiszek benne, hogy egy ilyen kvalitású pálya, mint a balatonudvari, egy balatoni látképpel, például egy skandináv embernek a nyári melegben vonzó lehet, és felejthetetlen élményt tud nyújtani!

Másrészről fontosnak tartjuk, hogy Balatonudvari továbbra is kivegye a részét az utánpótlás nevelésből, hogy egy jól működő junior program legyen. Az eddigi programunkat kell továbbfejlesztenünk. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek a Balaton környékén is golfozhassanak.

Bízunk a sikeres szezonban!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés