Mielőtt eldördül a startpisztoly

Ha kedd, akkor tatai Férfinap!

A hagyományoktól eltérően (a húsvét későbbi időpontja miatt), idén a Húsvét Kupát megelőzően április 4-én indul útjára a nagy tradíciókkal rendelkező Férfinap az önfeledt szórakozás és a tartalmas együttlét jegyében. Ez a nem mindennapi versenysorozat, rövid idő alatt a fővárosi és vidéki klubélet középpontjába került. Megálmodója, a tatai klub felelőse és kapitánya, Rózsavölgyi János számolt be lapunknak a versenysorozat kezdete előtt.

„Idén már a nyolcadik évébe lép a tatai Férfinapok, ami akár csak az előző években, 30 fordulót számlál majd a terveink szerint. A sorozat annyira beérett, hogy idénre nem terveztünk nagyobb módosításokat, a bevált recepten ne változtass elvet követtük.

A Férfinapok nagy előnye, hogy egyedi az időkorlát és a gépi sorsolás miatt, így minden játékosnak, az ötös és a harmincas hendikepesnek is ugyanannyi esélye van. Díjazás szempontjából is adott a sikerélmény, hiszen a szponzorok az idei évre is számtalan nyereménnyel készültek, sőt még sikerült rátennünk egy lapáttal, ugyanis valamennyi lyukon más-más szponzor által felajánlott díjak találnak gazdára. Így egy-egy versenyről gyakorlatilag senki sem megy haza üres kézzel.

Tervezünk minden hónapban egy versenyt, ahol egy picit változtatunk a flight-ok elosztásán, de ez legyen meglepetés. Tehát kedden várunk mindenkit kora délután, ugyanis a verseny, a szokásokhoz hűen, 14 órakor veszi kezdetét, shotgun-nal.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés