Révész lett a GCT Tour versenyigazgatója

Golfos berkekben sokaknak ismerősen csenghet Révész Tamás neve, aki az idei évben életre hívott GCT Holding Golf Tour versenyigazgatója lett. Az ő neve is garancia arra, hogy a magas színvonal és a rendhagyó közösségi élmény eszménye megvalósulhasson az 5 állomásos versenysorozaton. Vele beszélgettünk.

„Magas minőséget és egyedi, Magyarországon eddig nem tapasztalt szolgáltatásokat szeretnénk nyújtani a 72 résztvevőnek. Ez az elgondolás megegyezik az általam képviselt értékvilággal. Ezért is örültem, amikor Braun Károly felkért a feladatra.

Jó kis csapattal dolgozhatok együtt, igazi szakemberek, mindenki a maga területén. Ilyen professzionális előkészületeket még nem tapasztaltam egyetlen verseny vagy versenysorozat esetén sem. A versenyirodában Brúder Balázs, Papp Tamara, Árva Mátyás és Bálint Csaba kollégámmal dolgozunk az előkészületi munkákon, míg az egyes helyszíneken a szponzorok mellett olyan nevek is csatlakoznak, mint Bozsányi Rafael és Bozsányi Krisztián a Mr. Chef-től, az Acoustic Faces (a lounge barban), The Eckschmiedt, illetve a döntő napján, október 1-én Gereben Zita énekesnő, akit Emil.RuleZ vokalistájaként, majd később Geszti Péter oldalán ismerhettünk meg.

Főszponzorunk, a GCT Holding képviseletében Braun Károly olyannyira komolyan gondolja a versenysorozatot, hogy némi túlzással élve egy Tour kamiont indítunk útjára minden egyes versenynapot megelőző napon, mely a versenyek lebonyolításához szükséges eszközöket hivatott szállítani a helyszínre.

A cateringre külön nagy hangsúlyt fektetünk. A kontinentális reggeli mellett szakácsaink figyelni fognak a vegetáriánus golfozóinkra is az ebédválasztásuk során, és mindenképpen helyi termelőktől beszerzett, szezonális, friss az alapanyagokból készítik majd az íncsiklandozó étkeket.

Örömhír, hogy sok pozitív visszajelzést kapunk, mind a szponzorok, mind a játékosok részéről, ami már a jelentkezők számában is tükröződik. Egy héttel a meghirdetés után a nevezési lista közel fele már betelt, de továbbra is várjuk a jelentkezéseket (ITT) a megfelelő kártya kiválasztásával, amelyek ár-érték arányban tudnak valami olyat nyújtani, amivel a sorozat kiemelkedik a többi közül. Fontos megjegyezni, hogy maximum 72 fő nevezését tudjuk fogadni, így érdemes mielőbb jelentkezni egészen április 21-ig, ugyanis 22-én, szombaton már Magyarország egyik legkedveltebb golfpályáján Balatonudvariban elstartol a GCT Holding Golf Tour.

Fődíjként, a sorozat végén a kategóriák első három helyezettje részt vesz a marokkói golfutazáson, melynek keretében eldől, hogy ki lesz a legjobbak legjobbja, azaz a GCT Holding Golf Tour 2017. bajnoka. Szeretnénk, ha a résztvevők úgy éreznék az állomásokon, mintha PGA Tour-on lennének. Exkluzív ajándékcsomag, prezentált kontinentális reggeli, valamint az egyes fordulókon élőzenés lounge bárpult mellett beszélhetik meg a golfozók a nap eseményeit.  

Várjuk a jelentkezéseket!”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés