Nagy Laci debütált a hétvégén

 „Több volt, mint egy verseny, annál jóval több…”

A hét végén nem csak a Magyar Golf Club szezonja startolt, de a frissen kinevezett klubkapitány, Nagy László első versenye is volt. Kíváncsian vártuk, milyen érzéseket, gondolatokat ébresztett Laciban a szezonnyitó.

„Nagyon jó hangulatú nap volt, kezdve a reggeli heccelődésektől, a verseny közbeni cukkolásokig, lezárva egy jó kedélyű díjátadóval, ahol szinte mindenki ott volt a résztvevők közül, köszönhetően a shotgun startnak és a vidám csapatoknak.

Nem klub rendezvény volt, hiszen ha a nevezési listára pillantunk, láthatjuk, hogy számos klubból érkeztek játékosok a versenyre. Örömteli volt régi ismerősökkel és barátokkal találkozni. Jó volt látni a már viadal kezdete előtt megtelt parkolót, vagy a rangen lázasan, derűsen készülő golfozókat. Több volt, mint egy verseny, igazi élettel telt meg a kisoroszi klub.

Véleményem szerint mindenki nyertes volt szombaton, hiszen a játékosok megtapasztalhatták, milyen jó állapotban van a pálya, mintha nem is lett volna tél, valamint azt, hogy milyen felkészült csapat dolgozik Kisorosziban. Minden gördülékenyen ment reggeltől egészen délutánig. A versenyt követően, a finom ételek elfogyasztása után az eredményhirdetésre sem kellett sokat várni, ahol a résztvevők tapssal jutalmazták a győzteseket. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki eljött! :)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés