Nagy dobásra készül a Zala Springs!

Szerkesztőségünk vendége volt Damian MacPherson, a Zala Springs Golf Resorts igazgatója, s felvázolta a klub idei terveit. Több, Magyarországon eddig nem tapasztalt újdonsággal találkozhatnak 2017-ben a golfozók a zalacsányi komplexumban, melyek a játékosok komfortérzetét és a golfélményt kívánják fokozni. Az elképzelések igen kecsegtetőek, ha mindezek megvalósulnak, akkor a magyar golf nagy lépést tehet az elit golfhatalmak felé.

 

HG A tavalyi volt az első teljes szezonotok 18 szakaszos golfpályaként. Hogyan értékeled röviden 2016-ot?

DM. Nagyon jó évet zártunk, amelyet a statisztika is tükröz. Ha egy ilyen jellegű pályán sikerül az első évben, 2500-3000 greenfeet értékesíteni, akkor elégedett lehetsz. Nálunk ez a szám meghaladta az ötezret! Ez elmond mindent a múlt évünkről.  Jobban sikerült, mint gondoltuk!

Rengeteg munka van ebben a projektben a menedzsment, és a Resortban dolgozók részéről. 2016-ban összesen két hónapot utaztam, hogy a Zala Springs Golf Resort-ot - kapcsolataim révén - Európa vérkeringéséhez csatoljuk. Sikerült elindulni ezen az úton és a vendégeink azt kapták, amit ígértünk nekik, vagy még annál is többet. Ebben rejlik a sikeres 2016-os szezonunk titka.

Ezt az utat kívánjuk folytatni a 2017-es szezonban is! A kulcs, a golfélményben rejlik!

HG A 2016-os szezonotok a Robert Trent Jones, Jr. márkanév köré épült. Idén mi lesz a fő üzenet?

DM Célunk, hogy a létesítményt és a hozzá tartozó szolgáltatásokat határon innen és túl is minél jobban megismertessük. Legnagyobb fegyvertényünk ehhez kétségtelenül pályatervezőnk, Robert Trent Jones, Jr. neve, aki az évek alatt világmárka lett. Ez a brand elősegíti, hogy a népszerűsítési folyamatot lerövidítsük. A Robert Trent Jones, Jr. név nélkül ez nehezebb és sokkal hosszabb ideig tartana. Természetesen tudjuk, hogy 2-3 év múlva eljön a váltópont, de jelen pillanatban a „Robert Trent Jones, Jr. Course - Zala Springs Hungary” marketing szempontból, eladhatóbb a piacon. De nem dőlhetünk hátra a sikeres első évet követően, mindig kell valami újdonságot találni, amellyel egyre jobban kiszolgálhatjuk a látogatókat. Az első évben még beleférnek kisebb zökkenők, de a másodikban ismét nagyot kell robbantani már csak a Robert Trent Jones, Jr. név miatt is.

Nálunk az előrelépés most a szolgáltatásokban fog jelentkezni, amelyek a már említett golf élményt kívánják fokozni!

A greenfee árainkért cserébe olyan élményt, szolgáltatást kapnak a vendégek, amilyenre eddig még soha nem volt példa Magyarországon. Cél, hogy érezzék a golfozók, hogy értük vagyunk! Nálunk minden a játékosról szól.

Fontos, hogy minden szekció jól működjön, a recepciótól az éttermen keresztül a golfpályáig.

Az első kontakt a recepció, ahol mindenki, aki greefee-t vált korlátlan range használatban részesül. Ez igazából egy gesztus a játékosok felé.

Szintén ezt a célt szolgálja az úgynevezett Bag Drop jellegű szolgáltatás. A Caddy Master feladata az, hogy a baget elhozza a hátsó teraszra, majd feltegye a golf kocsira, vagy a trolira. Attól függetlenül, hogy ez Magyarországon újdonság, egy ilyen jelegű golfpályán ennek természetesnek kell lennie.

Hogy ezeket a szolgáltatásokat megfelelő minőségben tudjuk nyújtani, ahhoz kell egy jó rendszer, megfelelő létszám. Hiszek benne, hogy ezek hozzájárulnak a felejthetetlen golfélmény eléréséhez.

HG A minőségi szolgáltatásokhoz, szakképzett munkaerő is fontos, amire ti különösen odafigyeltek.

DM Valóban, kiemelten kezeljük, hogy az itt dolgozók érezzék, hogy ők a Zala Springs családjához tartoznak. Ezért biztosítunk számukra egységes ruházatot Zala Springs logóval a Callaway jóvoltából,valamint szakmai továbbképzést, mert hosszú távon gondolkozunk. Hiszünk ambiciózus munkatársainkban, mert tudjuk milyen nehéz jó munkaerőt találni, ugyanúgy, mint jó munkahelyet, ahol megbecsülnek. Ha ez a két dolog találkozik, akkor sikeres jövő állhat előttünk.

Steve Jobs ezt tökéletesen leírta: „Úgy kell bánni az alkalmazottakkal, úgy kell őket fejleszteni, tréningezni, hogy ők el tudnának menni, de nem akarnak!”

A tréningeket a London Golf Club által kiadott „Standard Operating Procedures” segíti, amely a szabványos működési eljárást írja le, ez segíti a munkavállalókat a minél hatékonyabb és minőségileg is megfelelő munka elvégzésében az adott szakterületen. Lépésről-lépésre leírja az adott munkamenetet.

HG Várhatók-e változások edzői szempontból?

Különösebb változást nem tervezünk. Új emberként Gearoid O'Sullivan csatlakozik hozzánk (PGA Assistant Golf Professional pozíció), aki tanulmányait októberben kezdte a British PGA –n. Nagy lehetőséget látok benne. Ambiciózus, rendkívül nyitott, másrészről pedig jó üzenetet a világ felé, hogy van egy ír pro-nk. Kiemelten kezeljük a továbbképzést.

HG Mi a helyzet a pálya körüli szállással?

DM Május 1-től kezdjük fogadni a foglalásokat a 32 apartmanunkba, ami pályaszállás. Ez nagyon jó hír, hiszen könnyedén el tudjuk majd helyezni a nagyobb csapatokat is. Valamint teljesen más érzés közvetlenül a pályánál lakni. Minden csupán egy lépésre van! Fő célcsoportunk a környező országok, legfőképpen Ausztria és Németország 2017-ben.

HG A modern életstílushoz igazodva, új tagsági lehetőséget hoztatok létre, ez a kredit tagság.

Erre megy a világ, s a kredit tagság számtalan kedvezményt tartalmaz. Fontosnak éreztük, hogy rugalmas tagságunk legyen. Például a versenyeken 50 %-os kedvezményt adunk, valamint számos hazai, illetve külföldi pályán tudnak a tagok 20-30 % árengedménnyel játszani. A legnagyobb előnye a játékjog, a Penati Golf Resortban a Zala Springs partnerklubjában (részletek ITT).

HG Már tavaly próbáltatok Magyarországon eddig nem tapasztalt eseménnyel előállni, ami nemcsak golfozókat, de a környékbelieket is megszólította. Idén milyen különlegességgel készültök?

Igyekszünk 2017-ben is olyan rendezvényekkel előrukkolni, amelyek új szintre emelik a golfozást. Élményt akarunk nyújtani, amiért a vendégeink visszavágynak hozzánk. A tavalyi év egyik legsikeresebb és legjobban várt eseménye a Long Drivers European Tour zalacsányi állomása volt, amely idén is folytatódik. Mindig nehéz indítani egy új sorozatot. Ezzel is próbáltuk azt a stigmát ledöntetni, hogy a golf az öregek és a sznobok sportja. A visszajelzések pozitívak voltak, sikerült a fiatalokat is megszólítanunk. Ilyen még nem volt korábban Magyarországon és teljesen más megvilágításba helyezte a golfot. Ez az úgynevezett. vad golf, 30 pro, 30 „őrült” versenye, hogy ki tudja messzebb ütni a labdát. Ha ehhez hozzáadjuk a Red Bullt támogatóként, elképzelhetjük mi volt: egy hatalmas őrület, bulival egybekötve.

A másik kiemelt eseményünk a 2016-ban debütáló Race to Zala Springs, ami kimondottan a magyar golfozókról szólt.

HG Idén milyen bajnokságoknak ad otthont a zalacsányi pálya?

Időrendben haladva: július 12-15 között nagy örömünkre otthont adunk egy EGA versenynek, a Divízió II-es Amatőr Csapat Európa-bajnokságnak, illetve a nagy sikert aratott Magyar Nyílt Mid-Amatőr Bajnokságnak szeptember 15-17. között.  Emellett a juniorok is ellátogatnak hozzánk a Junior Tour egyik állomásaként, tavasszal. A szövetségi versenyeken kívül, pedig szlovák és egyéb érdekeltségű külföldi versenyeknek is otthont adunk.

Egy biztos, a Zala Springs csapata készen áll és minden adott ahhoz, hogy egy tavalyinál is sikeresebb szezont teljesítsünk!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés