Új év, új versenysorozat indul a Sárkány Centerben

Dragon Winter Tour

Ez egy jó hír, hiszen az eddigi években is, ahogy fogy a lejátszandó körök száma, úgy közeledik a tavasz és a szabadban való játék lehetősége. Idén se lesz ez másképpen és a most következő hétvégén kezdetét veszi a 4 fordulós golfversenyünk a Sárkány Indoor Golf Center Full Swing golfszimulátorán.

A négy fordulóból álló versengés mindig tartogat meglepetéseket, hiszen a sorozatversenyekre jellemzően akár az utolsó forduló döntheti el a végeredményt. Ráadásul az utolsó forduló eredményei után dupla pontszámot kapnak a versenyzők, ezzel tovább bonyolítjuk a helyzetet - itt bármi megtörténhet! Ahogy mondani szokás: a részvétel a fontos, hiszen csak annak van esélye dobogóra kerülni, aki részt vesz minden fordulón. Az elmúlt évek tapasztalata szerint, nem is kell mindig feltétlenül mindig megnyerni egy-egy fordulót, elég a dobogón vagy annak közelében lenni...

Az első pálya, a Westfields Golf Club Észak Virginiában. Fred Couples tervezte, igazi erdei pálya, amely komoly kihívásokkal várja a versenyzőket. Ha hazai viszonyok között akarnánk hasonlót keresni, akkor Tata, Zalacsány, Hencse, Magyar Golf clubok összegyúrásával alakulna ki a kép...
A forduló lejátszásának ideje: 2017.01.04-01.13 az aktuális verseny kiírása itt tekinthető meg.
Idén négy két kategóriában rendezzük a versenyeket. Hcp VA 0-22-ig, illetve VB 22,1-40.0-ig.
Fordulónként kiemeljük a Longest Drive és a Nearest to Pin ütések elkövetőit.
Külön kategóriában indulnak a juniorok és a pro-k, akik pénzdíjazásért játszanak.

A sorozatversenyek számítási táblázata alapján pontokat kapnak az 1-10.-ik helyezettek. Kategóriaváltás és kizárás nincs, az A kategória határán állók (+2hcp), az első forduló előtt eldönthetik, hogy melyik kategóriában indulnak a fordulók során. Ebben az esetben az alacsonyabb kategória max. vhcp-jével indulnak az első fordulón. Természetesen fordulónként változik az egyéni vhcp értéke. Az új játékosok az Eagle rendszerében elérhető hcp-vel indulnak.
Nevezési díj: 5.000 Ft - fordulónként. Akik a négy fordulót előre befizetik azok 3.000 Ft értékű - 30 pont jóváírást kapnak a kártyájukon, amelyet szabadon felhasználhatnak a centerben.
Ez akár egy 18 lyukas pálya lejátszására is elegendő lehet...
Díjazzuk kellemes szolgáltatással, itókákkal, tárgyi ajándékokkal, golfos felszerelésekkel az összetett versenyben a kategóriák első három helyezettjeit. Lesz egy különdíjunk is, annak aki a legtöbbet javított a virtuális Vhcp-jén a 4 forduló során.

A verseny hamarosan indul, ne maradjatok le! Az eddigiekhez hasonló nagy küzdelmek helyszíne lesz ismét a Sárkány Indoor Golf Center Full Swing szimulátora.
A fordulók megrendezésénél maximálisan igyekszünk fegyelembe venni az golfutazók időpontjait is.
Az összevont eredményhirdetésre hagyományosan a Hoa Sen vietnámi étteremben kerül sor.

A sorozaton, legalább két fordulóban elindulókat vendégül látjuk, kísérőknek 1.990 Ft a színvonalas bőséges kóstoló a vietnami konyha ízeiből, gyerekeknek 12 éves korig 990 Ft.
A versenyre már lehet jelentkezni az alábbi telefonszámokon: 06309418048, 06303254515


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés