„Ez volt az eddigi legjobb szezonom!”

Simmes Alexanderé az év golf eredménye

Mindig nehéz egy szinttel feljebb lépni. Évről évre erőt venni és felülmúlni az eddigi sikereinket. Simmes Alexander azon kevesek közé tartozik, akinek ez összejött. Ennek elismeréséül a Szlovák Amatőr Nyílt Bajnokságon aratott győzelmével elnyerte az „év golf eredménye” címet 2016-ban. Bajnokunkkal együtt idéztük fel az idény legnagyszerűbb pillanatait, valamint újévi fogadalmába is beavatta a Hungarian Golf Magazin olvasóit.

HG Eseménydús, ám egyben fárasztó éven vagy túl. Milyen érzésekkel gondolsz vissza a 2016-os szezonodra?

SA Eddigi legsikeresebb szezonomat zárom. Sok új dologba vágtam bele idén, amiket eddig karrierem során csak érintettem. Nagyon fontos, hogy megtaláltam a legjobb teljesítményemhez ideális egyensúlyt a pályán való játék, a rangen való gyakorlás, a kondi és a szabadidő között.

Sok dolog egyensúlya kell a saját komfortzóna kialakításához. Úgy néz ki, hogy minden a helyére került.

HG Ha három szóval kéne jellemezned az éved, melyik három lenne az?

SA Nehéz nekem egy ilyen hosszú es eseménydús szezont három szóban leírni, talán: munka, egyensúly, determináció.

HG Hogyan kapcsolsz ki az ünnepek alatt?

SA Kikapcsolódás igazán csak a két ünnep között lesz, amit természetesen a családommal és a számomra legfontosabb személyekkel töltök Magyarországon.

A szezonom már január elején kezdődik Spanyolországban, így sok pihenőm nem lesz.

HG Milyen célokkal vágsz neki 2017-nek?

SA Nem vagyok a fogadalmak híve, ha valamin változtatni akarunk, azt az év összes napján el tudjuk kezdeni. Ami a karrierem további céljait illeti, továbbra is a legjobb játékost próbálom kihozni magamból, aki csak lehetek és ez még messze nem a vége.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés