Mindig van feljebb

„Eddigi golfkarrierem legrangosabb díja”

Lugosi Tamás, profi válogatott golfozónk, a tudatos munka eredményeként kiemelkedő évet zárt, amelyhez az újonnan megalakult Magyar Profi Sportági Szövetség nagyban hozzájárult. A jövőben is ezen az úton kíván haladni, és a cél nem is lehet más, mint egyre magasabb szinten teljesíteni. Teljesítményének elismeréseként, pedig ünnepélyes díjátadó keretében átvehette a 2016-os év profi játékosának járó elismerést, amit Tomi eddigi pályafutása legrangosabb díjaként említ.

HG Mit jelent számodra, hogy te lettél a 2016-os év profi golfozója?

LTNagyon megtisztelő ez a díj! Amatőr éveim alatt két Magyar Kupát, egy magyar bajnoki címet, valamint több Junior Tour összesített győzelmet is magaménak tudhattam, mégsem sikerült elnyernem egyszer sem az év golfozója díjat. Most ez végre megadatott, ezért is különleges számomra ez az elismerés.  Természetesen a családom, a barátnőm és a Profi Golf Sportági Szövetség nélkül nem érhettem volna ilyen magaslatokra. Az idei volt az első, olyan szezonom profiként, amikor a versenyzést helyeztem előtérbe az oktatással szemben. Örülök, hogy már az első évben sikerült kimagaslót nyújtanom. Remélem, jövőre ezt még fokozni tudom!

HG Az év végéhez közeledve sok mindennel számot vetünk az idei eseményekből. Hogy nézne ki a te évértékelésed?

LT Oktatási és versenyzési szempontból is sikeres évet tudhatok magam mögött. Nagyon sokat tettem azért, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Oktatóként továbbra is szemináriumokon képeztem magam, játékosként eddig a lehető legtöbb versenyen próbáltam meg részt venni. Hálás lehetek a gondviselésnek, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és éppen ezért van motivációm tovább és tovább fejlődni. Örülök, mert sok időt és energiát fektettem a golfba, de szerencsére sokat is kaptam vissza.

HG Tavasszal új fordulatot vett a hazai golfélet a Profi Golf Sportági Szövetség bejelentésével. Milyen kapukat nyitott meg a szövetség létrejötte?

LT Megalakult egy professzionális golf csapat, amibe engem is beválogattak. Hihetetlen élmény ismét Magyarországért játszani. Sosem készültem még ennyire professzionális körülmények között. Olyan csapattal dolgozhatok, amiben az ország legkiválóbb szakemberei vannak. Sportpszichológusom Dr. Lénárt Ágota nem egy olimpikonnal dolgozik, és elképesztően nagy szerepet játszik mentális fejlődésemben. Fitness edzőm Takács Kinga, tökéletes gyakorlatsorokkal segíti fizikális fejlődésemet. Itt nem arra kell gondolni, hogy már 120 kilóval nyomok fekve, hanem olyan mobilizáló és törzserősítő gyakorlatokat csinálunk, amelyek az élsporthoz elengedhetetlenek. Nagy fejlődésen mentem keresztül ezen a téren is. Swing-technikai edzőm Jonathan Mannie, aki az európai profi golf szövetség oktatási bizottságának egyik vezetője. Megtisztelő, hogy elvállata a csapat irányítását és nagyon hasznos új információkat tanulok tőle.

A versenyekkel kapcsolatos kiadások csökkentéséhez járult hozzá az MMBF, ami abban segített, hogy könnyebb lélekkel indulhassak versenyezni. Oktatóként nem csak a versenyköltséggel kell számolnom, hanem azzal is, hogy arra az időszakra órákat sem tudok vállalni, így ha nem sikerül egy verseny, akkor jelentős anyagi kiesést kell elkönyvelnem. Nagy lelki terhet jelent úgy versenyezni, hogy mellette a megélhetés nem biztosított. Így az a leghőbb vágyam, hogy jövőre legyen további olyan egyéni szponzorom is, aki a megélhetésben tud segíteni. Saját, egyéni szponzoromnak a Vetter Hungarynak is hihetetlenül hálás vagyok, mert az elmúlt pár év támogatása nélkül, talán teljesen felhagytam volna a versenyzéssel és emiatt már lehet, hogy nem is számítottak volna rám a csapatban.

HG Mit jelent számodra a profi válogatott tagjának lenni?

LTHatalmas megtiszteltetés, hogyha egy sportágat és egy országot képviselhetek. Tudom, hogy ha én sikereket érek el, abból a hazai golftársadalom is profitálni fog, hiszen ezeknek a sikereknek a híre egyre több helyre juthat el és adhat olyan ötletet embereknek, hogy ki kellene próbálni ezt a játékot. Egy válogatott játékos sok másik közül lett kiválasztva, többnyire a tudásával kiérdemelve a címet. Azonban a nemzeti csapatban játszani nem csak azt jelenti, hogy nagyon jól kell golfozni, hanem azt is, hogy példa értékű legyen a játékhoz való hozzáállás és a játékostársakkal szembeni magatartás. Válogatottként figyelnem kell arra, hogy külföldön játszva, csak rajtam keresztül tudják megítélni a magyar golfozókat, így próbálok megfelelni ezeknek az elvárásoknak is.

HG Hogy készültél az idei nagy, nemzetközi megmérettetésekre? Van esetleg olyan technika, tréning, ami új a korábbiakhoz képest?

LTSokkal nagyobb hangsúlyt fektettem a formaidőzítésre. Voltak versenyek, amiken azért is indultam, hogy kiderítsem hol is tartok a technikám csiszolásában vagy éppen újonnan tanult mentális gyakorlatokat próbáltam elmélyíteni. Természetesen ezeken a versenyeken is odatettem magam, de fontos volt a játékom analizálása.

Dr. Lénárt Ágotától nagyon jó mentális technikákat tanultam, amiket sikeresen alkalmaztam a nagy versenyek előtt és közben. A személyes vagy telefonon történő egyeztetéseket is nagyon fontosnak tartom a versenyek alkalmával. Az egyedül végezhető autogén és mentál tréning elengedhetetlen. A céljaim meghatározásában is kikértem a véleményét, közösen állítottuk be ezeket.

Jonathan Mannie kapitányunktól pedig számos technikai és játékos feladatot tanultam és alkalmaztam idén. Nem csak a mozgásomban segít a hibákat kiküszöbölni, de egy egészen új játékszemléletet is átadott. Ez a fajta csapatmunka talán a legfontosabb a továbbfejlődésben.

Később testvérem és egyben hazai edzőm, Lugosi Balázs segítségével sikeresen beépítettük ezeket az újításokat a technikámba és a játékomba. Ugyanis hosszú évek óta sikeresen segítünk egymásnak edzőként. Véleményem szerint az időzítés kulcsfontosságú volt. Nagyon jó érzékkel találtuk meg, hogy mikor van ideje a swing gyakorlásának és mikor a játéknak.

Odafigyeltem arra is, hogy a fizikális erősítés izomláz jellegű mellékhatásai a versenyre érkezve már teljesen elmúljanak.

HG A válogatott többi tagjával milyen a kapcsolatod? Tudjátok segíteni, húzni egymást ezeken a bajnokságokon?

LTRemek a kapcsolatom a válogatott tagjaival. Közös edzéseinken egészséges rivalizálás van, ami nagyon fontos a fejlődésünk szempontjából. Nézeteltéréseink természetesen voltak, de ezeket mindig sikerült megbeszélni és véleményem szerint egy jókedvű és erős csapattá kovácsolódtunk. Egyéni sportot űzünk, de nagyon jó érzés a külföldi versenyek alkalmával közösen vacsorázni és megosztani egymással a tapasztalatainkat.

HG Mi volt számodra a 2016-os szezon csúcspontja, vagy legmélyebb gödre, ha volt ilyen?

LT Ha volt gödör, akkor az a nyári időszakban hátráltató sérüléseim következtében elrontott két versenyem, beleértve sajnos a Magyar Profi Bajnokságot, ahol csak a negyedik helyen tudtam végezni.

Örülök, hogy a csúcspontot nem is tudom biztosan meghatározni. Már év elején voltak olyan eredményeim, amikre nagyon büszke vagyok. Szó szerint hóban-fagyban szállítottam a top 10-es eredményeket a Czech Tourról. Ha választanom kell, akkor a 2016-os év csúcspontja nem is egy pont volt, hanem egy időszak. A formaidőzítésem a legjobban sikerült, mert a legnagyobb versenyemen tudtam a legjobbamat nyújtani és ez nem más, mint a Europian Tour Qualifying School, Ausztriában. A négy napos versenyen sikerült mínuszban végeznem (70;73;73;69=-3), ráadásul az utolsó nap bogey mentes kört produkáltam. A következő két versenyemen is mínuszban végeztem, az egyiken megjátszva a legalacsonyabb külföldi eredményemet, a 67-et (-5). Már tudom, hogyan lehet ilyen eredményt játszani, így biztos vagyok benne, hogy jövőre lényegesen többször fogok hasonló teljesítményt nyújtani.

HG Melyek a legfőbb elveid a tanítás során? Miért érdemes a Lugosi Golf Iskolát választani?

LT Oktatási elvem, hogy meg kell találni a hiba forrását és nem lehet úgy elengedni egy tanulót, hogy nem tudja, mi lehet a megoldás. Fontosnak tartom, hogy jót edzeni csak jó hangulatban lehet, ezért figyelek az óráim során a gyakorlatok és játékok váltogatására. A kommunikáció szintén rendkívül fontos. A tanulóknak általában határozott elképzeléseik vannak, mit is akarnak elérni a technikájukban vagy éppen egy versenyen. Ezeket mindig át kell beszélni.

Hála testvérem áldozatos szervezői munkájának idén is megrendeztük a Lugosi Golf Tour-t, amin várakozáson felüli átlaglétszámot tudtunk elérni így jövőre a továbbfejlesztésen gondolkodunk.

HG Jövő évi tervek?

LT Oktatóként továbbra is képezni fogom magam és elmegyek a lehető legtöbb szemináriumra.

Ilyen sikeres évvel a hátam mögött jövőre nagyobb hangsúlyt fektetnék a versenyzői karrieremre. Szeretnék szponzorált versenyzőként kizárólag a játékkal foglalkozni. Célom, hogy egy szinttel feljebb lépjek és az európai porondon is többször mutathassam meg tudásomat. Versenyzőként szeretnék az Alps Tour és a Pro Golf Tour egyes fordulóin részt venni illetve a teljes jogú tagságot megszerezni. Ezen céljaim elérésében remélem, hogy a Profi Golf Sportági Szövetség továbbra is tud segíteni. Motivációm továbbá, hogy olyan eredményeket érjek el, amikre még magyar játékos nem volt képes.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés