Dr. Bohács Zsolt: „Cél a Top 10-be kerülés!”

Október 22-29. között - immár 22. alkalommal - rendezik meg az Amatőr Golfvilágbajnokságot, az amatőr golfozók színe-javát felvonultató nemzetközi versenyt. Ebben az évben a rangos esemény helyszíne a Dél-afrikai Köztársaság harmadik legnagyobb városa Durban. A versenyen 40 ország versenyzői vesznek részt, köztük a magyar különítmény 5 játékosa. Dr. Bohács Zsoltot,a háromszoros világbajnokot, a csapat kapitányát kérdeztük az elvárásokról.

Mit kell tudni az Amatőr Golfvilágbajnokságról?

Idén már a 22. Amatőr Golfvilágbajnokságot rendezik meg, így a hagyományokhoz híven, idén is sok nemzet képviselője jön el, hogy megmérkőzzön egymással. A tavalyi törökországi torna után idén Dél-Afrika ad otthont a világbajnokságnak négy különböző pályán. A versenyzők 5 hendikep kategóriában indulhatnak és mi valamennyi kategóriában képviseltetjük magunkat: 0-5 (dr. Bohács Zsolt), 5-10 (Dudás Károly), 10-15 (Malatyinszki Tamás), 15-20 (Nagy Csaba) és 20-25 (Dr. Kornya László).

Van egy egyéni verseny, ahol mindenki a saját kategóriájában versenyez és van egy csapatverseny, ahol körönként az 5 eredményből a legjobb 4 eredményt veszik számításba és így alakul ki a négy nap végén a nációk sorrendje.

Milyen elvárásaid vannak a csapattal és magaddal szemben?

Úgy gondolom, hogy a tavalyi évhez képest korábbi időpontban tartott torna miatt jobb esélyekkel indulunk, mivel mindannyian játékban vagyunk, míg 2015-ben a december eleji rendezés miatt már egy hónap golf kiesett.

Jobb formában utazunk ez biztos, és csapatként szeretnénk a Top 10-be kerülni. Egyénileg - úgy gondolom - a magasabb kategóriánkban lehet esélyünk a dobogó körüli bravúros eredményre Dr. Kornya László és Nagy Csaba révén, míg az alacsonyabb hcp-s csoportokban nehezebb dolgunk van ilyen tekintetben. Mindent meg fogunk tenni, hogy minél sikeresebben szerepeljünk!

Hogyan értékelnéd az első ízben megrendezett Golfünnepet?

Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, ahol a különböző korcsoportok válogatottjai játszhattak egymással, és ezáltal sokat tanulhattunk a másiktól. Jó volt látni többek között ifj. Tóth Janó játékát, ő hihetetlenül szépen játszott, gyönyörű swing-je van. Játszottam a korosztályos bajnokkal Závaczki Bálinttal is, aki fejben nagyon erős volt, egyszerűen nem tudod hibázni. Kiválóan putt-olt és teljesítményéről mindent elmond, hogy a 14. lyukon is 0-ban állt. Összességében tehát egy igen hasznos és kellemes összejövetel volt és remélem ez a kezdeményezés a jövőben is folytatódik.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés