Ronaldinho a Teqball arca

Az elmúlt két évtized egyik legtechnikásabb, amellett legvidámabb futballistája, a világbajnok és aranylabdás brazil Ronaldinho népszerűsíti majd a világon a magyar találmányt, a Teqballt. A footgolfhoz hasonlóan két sportág ötvözetéből létrejött mozgásformával már footgolf eseményen is találkozhattunk, ami az első lépés volt csupán a két sport együttműködésében.

A 36 éves Ronaldinhót kedden, hatalmas médiaérdeklődés közepette mutatták be Budapesten, a sajtótájékoztatót megelőzően több mint egy órával pedig több száz drukker gyűlt össze a kordonok mögött, hogy élőben csodálhassa meg a Barcelona korábbi klasszis labdarúgójának egy-egy mozdulatát a Teqball-asztal mögött.

Gelencsér Gábor Ronaldinho menedzserének bemutatta a footgolfot

Gelencsér Gábor Ronaldinho menedzserével

− Aki szereti a futballt, aki szereti igazán megjátszani a labdát, annak nagyon fog tetszeni ez a játék. Természetesen elsősorban a technikai tudást javítja − mondta Ronaldinho, aki két rövid videóüzenetben az FC Barcelona mai sztárjainak, Lionel Messinek és Neymarnak is felajánlott egy-egy Teqball-asztalt.
Az MTI tájékoztatása szerint Ronaldinho újságírói kérdésre elmondta, Pelét tartja minden idők legjobb brazil futballistájának, a képzeletbeli rangsorban pedig saját magát nem sorolná az élmezőnybe. Ezt követően rövid bemutatót is tartott a sajtó képviselői előtt, majd a külső helyszínen felállított asztalhoz is kiment, ahol szurkolók százai fogadták.

A Teqballt egy hajlított pingpongasztalon játsszák a lábteniszhez hasonlóan, ketten, négyen, vagy speciális szabályok között akár többen is. Borsányi Gábor alapító, kreatív ötletgazda elmondta, céljuk, hogy a Teqball húsz-harminc éven belül olimpiai sportág legyen. Ehhez kapcsolódóan Ronaldinho megjegyezte, reméli, ez így lesz, hiszen akkor neki is lenne esélye egy ötkarikás aranyéremre.

Huszár Viktor műszaki ötletgazda arról beszélt, hogy három éven keresztül tesztelték a lehetséges megoldásokat, hiszen ennek az asztalnak 200-szor nagyobb terhelést kell kibírnia, mint az asztaliteniszben, valamint a hajlítás szögét is annak megfelelően kellett beállítani, hogy a labda pattanása a futballnak megfelelő legyen. Hozzátette, a Teqball egyfajta kiegészítője lehet a futballnak, a játék által ugyanis a labdarúgók még technikásabbá válhatnak.
Hasonlóképpen vélekedett a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Nyilasi Tibor is: a 70-szeres válogatott játékos mindenkit arra biztatott, hogy próbálja ki a Teqballt. Szerinte ez különösképpen a fiataloknak fontos, akik ha nagy futballisták szeretnének lenni, ennek a segítségével rengeteget fejlődhetnek.

Kisorosziban debütált footgolf eseményen a Teqball

Kisorosziban debütált footgolf eseményen a Teqball

Az eseményen Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője átvette a Teqball-csapattól az Olimpiai Park részére készült és a 2024-es magyar ötkarikás pályázat logójával díszített asztalt. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a mai nap a magyar kreativitás újabb mérföldköve. Hozzátette, a feltalálóknak sikerült olyasvalamit alkotniuk, amiért a profik és az amatőrök világszerte ugyanúgy lelkesednek.

Kisorosziban, a Magyar Golf Clubban október első hétvégéjén rendezett IV. Hungarian International Footgolf Openen a footgolfosok is kipróbálhatták, milyen is testközelből a Teqball. A két sportág előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy 2017-ben rendszeresen legyen játéklehetőség a footgolf versenyek alatt.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés